Rubindiplomát Téglás Ferencné, Aranydiplomát Albel Andorné kapott az idei pedagógusnapon

Publikálva: 2019. június 5.

Gyula város és a Gyulai Tankerületi Központ első Életmű-díját Petróczki Zoltán Gábor vehette át

Pedagógusnapi ünnepségen nyújtotta át június 3-án kitüntetéseit Gyula város önkormányzata és a Gyulai Tankerületi Központ. Aranydiplomát idén Albel Andorné tanító, Rubindiplomát Téglás Ferencné nyugalmazott tanár kapott. A Miniszter Elismerő Oklevelét Bor Gábornénak, az 5. számú iskola tagintézmény-vezető helyettesének adták át, az első Életmű-díjjal pedig Petróczki Zoltán Gábort, a Gyulai Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettesének munkáját ismerték el.


A képen (balról jobbra): Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Bor Gáborné tagintézményvezető-helyettes (kitüntetett), Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató és Dr. Görgényi Ernő polgármester


A nap ünnepeltjeit, Gyula város pedagógusait Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Az elöljáró bevezetőjében megemlítette: országos szinten 1952 óta ünneplik a pedagógusokat, a kezdeményezéshez Gyula város is csatlakozott. Tisztelete jeléül az önkormányzat 2010-től tekinti stratégiai ágazatnak a tanügyet, mert úgy vélik, a tudás a legjobb befektetés.

A városvezető kifejtette: évek óta programszerűen korszerűsítik a gyulai oktatási-nevelési intézményeket. Felújították a bölcsődéket és az állami általános iskolák épületeit, részben az Erkel Ferenc gimnáziumét is, korszerűsítették a Mágocsi úti, a máriafalvi, a németvárosi és a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodát, nekiláttak a törökzugi és a galbácskerti ovi bővítésének, rendbetételének, és elkezdték a gyulavári óvoda játszóparkjának korszerűsítését.

Görgényi Ernő kiemelte: mindemellett kiküzdötték, hogy Gyulán legyen a megye két szakképző centrumából az egyik, és ugyanide helyezze egyik székhelyét a kettőből a tankerületi központ. Mindezt azért tették, mert hisznek abban, hogy az oktatás erősíti a helyi közösséget, növeli a város megtartó erejét.

A tisztségviselő az elmúlt évtizedek gazdasági leépüléséről is szólt, és beszélt arról, hogy ennek folyományaként Gyula város a vesztesek közé került. Az elvándorlás felgyorsult, a gyermeklétszám csökkent, végül iskolákat is be kellett zárni. Ám 2010-ben a gyulaiak összefogtak, hogy felfelé ívelő pályára állítsák településüket. A polgármester ennek kapcsán tett említést a francia Airbus vállalat leendő gyulai beruházásáról, amelynek elindításához, mint mondta, a gyulai köznevelési intézményrendszer minősége jelentett bíztató motivációt.

A rendezvényen Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója is gratulált a pedagógusok kiváló teljesítményéhez. Ünnepi beszédében kiemelte a pedagógusok hivatásának szépségeit, külön-külön megtisztelve köszöntőjében az óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat, intézményvezetőket, segítő munkatársakat. A tankerületi igazgató megköszönte áldozatos munkájukat, hozzátéve, hogy a Gyulai Tankerületi Központ az ünnepség rendezésével is elismerését szeretné kifejezni a pedagógustársadalom felé.

Teleki-Szávai Krisztina ünnepi szavai után megnevezték és kitüntették a díjazottakat. Közreműködött az Erkel Ferenc AMI több együttese és növendéke, valamint a Téglás zenekar.


Rubindiplomát vehetett át Téglás Ferencné


Rubindiplomát vehetett át Téglás Ferencné


Aranydiplomát idén Albel Andorné (tanító, Dürer Albert általános iskola), Rubindiplomát Téglás Ferencné (tanár, egykori 2-es számú iskola) vehetett át.

A Miniszter Elismerő Oklevelét Bor Gábornénak (tagintézmény-vezető helyettes, Implom József általános iskola 5. számú általános iskola és sportiskola) nyújtották át.

A Gyulai Tankerületi Központ és Gyula város önkormányzata első, színezüstből készült Életmű-díját Petróczki Zoltán Gábornak, a Gyulai Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettesének ítélték oda.

Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel nyugdíjba vonulása alkalmával Berndtné Orgován Ágnest (tanító, Dürer Albert iskola Bay Zoltán Tagintézmény), Bor Gábornét (pedagógus, tagintézmény-vezető helyettes, 5. számú iskola), Bak Sándornét (tanító, Dürer Albert iskola), Fürj Antalnét (tanító, Dürer Albert iskola), Liszkainé Gál Klárát (tanár, könyvtáros, Dürer Albert iskola), Seresné Lakó Gyöngyit (tanító, Dürer Albert iskola Bay Zoltán Tagintézmény), Tóthné Bodó Máriát (tanár, 5. számú iskola) és Vincze Zoltánt (tanár, Erkel Ferenc gimnázium) tüntették ki.


 Életműdíjat vehetett át Petróczki Zoltán Gábor a Gyulai Tankerületi Központ korábbi szakmai igazgatóhelyettese


Életműdíjat vehetett át Petróczki Zoltán Gábor a Gyulai Tankerületi Központ korábbi szakmai igazgatóhelyettese


Pedagógusnapi polgármesteri dicséretben Baracsi István (tanító, Karácsonyi János katolikus iskola), Fodor Judit (tanár, Magvető református iskola), Ipacs Andrea (óvodapedagógus, Boldog Apor Vilmos Óvoda), Kalmár Mihály (tanár, Karácsonyi János katolikus iskola), Kissné Márkus Mária (tanító, Dürer Albert iskola), Kotroczó Lajosné (szaktanár, szakmai igazgatóhelyettes, Harruckern János középiskola), Mittag Roland (tanár, Göndöcs Benedek középiskola), Oltean Florentina (tanár, Erkel Ferenc gimnázium), Ökrös Márta (tanár, Implom József iskola), Patkás György (tanár, Nicolae Bălcescu gimnázium), Rácz Gyula (tanár, Erkel Ferenc AMI), Szabóné Arató Klára (óvodapedagógus, Törökzugi óvoda), Szántóné Borbély Angéla (tanár, Nicolae Bălcescu gimnázium), Szelei Zsanett (óvodapedagógus, Gyula Város Egyesített Óvodája), Szűcs Zoltánné (gyógypedagógus, Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézmény), Tölcsér Sándorné (dajka, Galbácskerti Óvoda), Dánielné Méder Ibolya (dajka, Béke sugárúti óvoda), Zsarnóczay Istvánné (gógytestnevelő, pedagógiai szakszolgálat) és Zsidó Ágnes Judit (tanító, 5. számú iskola) részesült.

A Gyulai Tankerületi Központ dicséretével kiemelkedő pedagógiai munkájáért Almássy Gabriella Anitát (pedagógus, Implom József iskola), Árgyelán Lászlónét (pedagógus, Dürer Albert iskola Bay Zoltán Tagintézmény), Bánkútiné Tóth Gizellát (pedagógus, Dürer Albert iskola), Borzsákné Frank Esztert (tanár, Erkel Ferenc gimnázium), Czoldánné Domokos Györgyit (tanár, Erkel Ferenc gimnázium), Császár Tündét (iskolatitkár, Dürer Albert iskola), Erdész Mártát (pedagógus, Implom József iskola), Fábián Istvánt (tanár, Erkel Ferenc AMI), Fábiánné Kelemen Terézt (tanár, Erkel Ferenc AMI), Fekete Katalint (tanár, Erkel Ferenc AMI), Ignácz Mariettát (pedagógiai asszisztens, Implom József iskola), Kertész Gyöngyit (tanár, 5. számú iskola), Mihály Máriát (tanár, Erkel Ferenc gimnázium), Nagy Emesét (tanár, Dürer Albert iskola), Nagy Gábornét (iskolatitkár, Erkel Ferenc AMI), Nyistyár Istvánt (rendszergazda, oktatástechnikus, Erkel Ferenc gimnázium), Petrovitsné Balla Magdolna Beatrixet (pedagógus, 5. számú iskola), Sacipi Mariannát (pedagógus,


Implom József iskola) és Somogyi Zoltánné Kónya Ildikót (könyvtáros, Implom József iskola) illették.

A Gyulai Tankerületi Központ hosszú évtizedeken át végzett kiváló pedagógiai munkájáért járó elismerések gyulai kitüntetettjei Fürj Antalné (Dürer Albert iskola), Horváth Péter (Erkel Ferenc AMI), Molnár Sándorné (5. számú iskola) és Tar Attila Ferenc (Implom József iskola) lettek.

A Gyulai Református Egyházközség fenntartói dicséretével Bendli Krisztinát (tanító, Magvető református iskola) jutalmazták.

A Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatói dicséretét Szekeres Hajnalka szomatológusnak adták át eredményei elismeréseként.


Forrás: Gyulai Hírlap

Fotók: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba


Menü

Navigáció