Nincs újév MAMI-koncert nélkül!

Publikálva: 2024. január 3.

Mórahalmon régi tradíció, hogy a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola (MAMI) fúvósai koncerttel köszöntik az új esztendőt. Most sem történt ez másképp. A 2024. év indulásakor is ünnepi hangverseny várt a zenét szerető közönségre.

A 30 éves Mórahalmi Fúvószenekar a 2024. év indulásakor sem feledkezett meg a zenerajongó családokról, és újévi hangversenyre invitálta az érdeklődőket.

A MAMI néven közismert Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola 25. alkalommal rendezte meg ezt a hagyományos zenei eseményt, melynek Mórahalmon az Aranyszöm Rendezvényház adott otthont.

A Mórahalmi Fúvószenekar 30 éve alakult, és az eltelt időszak alatt különböző fórumokon számos elismerést, minősítést kapott már.

„Legnagyobb érdemüknek mégsem ezeket a minősítéseket tartják, hanem azt, hogy a településen lévő fiatalok számára az egyik legnagyobb összetartó erővel bíró közösséget tudták felépíteni és megtartani!” – írta a zenekari tagokról Vastag István, az iskola igazgatója és egyben a zenekar vezetője.

Az újévi koncert programjában a hagyományos indulók és a klasszikus fúvószenekari darabok mellett helyet kaptak az énekhangra írt feldolgozások, könnyűzenei és filmzenei átiratok is.

A tagok a hangversenyen megemlékeztek egy tavaly elhunyt társukról is. A koncert zárásaként az utánpótlás- és a nagyzenekar együttes előadásban, a zene nyelvén tolmácsolta újévi jókívánságait.

Az intézmény ezúttal is bebizonyította, hogy nincs újév MAMI-koncert nélkül!

Menü

Navigáció