Népi hagyományok a kollégiumban

Publikálva: 2023. január 31.

A Szegedi Városi Kollégium programtervében kiemelt fontossággal bírnak a népi hagyományok megismertetésére irányuló események. A pedagógusok már a tanév első félévében is rendkívül szerteágazó kínálattal invitálták a kollégistákat népi kultúránk különböző területeire.

A Janikovszky Éva Tagintézmény programsorozatát, mely esetenként a Szegedi Városi Kollégium több tagintézményét is érintette, Dr. Tóthné Facskó Zsuzsánna tagintézmény-vezető mutatta be.

 

Évek óta működik népi hagyományokkal és népi kézművességgel foglalkozó szakkör nálunk, melynek keretében külső helyszínekre is elvisszük a diákokat, ahol olyan emberekkel találkozhatnak, akik szívügyüknek érzik vagy maguk is gyakorolják a népművészetet. 

 

Októberben Fetter Ferencné Marika néninél, a Népművészet Mestere díjjal kitüntetett népi iparművész hímzőasszonynál jártunk. Hímzésmintát mentünk gyűjteni diákjaink tervezett munkájához…

Ízelítőt kaphattunk Marika néni egyéb tevékenységeiből is, ilyen például a papucshímzés, csipkeverés, tojásdíszítések, népi babakészítés.

 

Szoros kapcsolatot ápolunk az alsóvárosi Napsugaras Tájházzal is. A tájház vezetője, Kulik Melinda már a korábbi években is tartott nálunk ismeretterjesztő kvízjátékot a szegedi papucsról, illetve a szűcsmesterségről. Ez alkalommal a tiszai halászatról gazdagodhattak számos új ismerettel a Szegedi Városi Kollégium különböző tagintézményeit képviselő diákok a kollégiumunkban megtartott játékos vetélkedőn. Megtudhattuk többek között mi a pice, a gyalom, a köteles hal…

 

Idén a gólyaavatónk témája is a népi kultúrához kötődött, a magyar népmesékkel foglalkoztunk. A diákok jeleneteket játszottak el a népmesékből, apróhirdetést írtak a mesehősök nevében, volt „Most mutasd meg!” kvízjáték is a mesékkel kapcsolatban.

 

Decemberben az Ady Kollégium diákjait láttuk vendégül adventi programunk keretében.  A diákok digitális kvízjátékot játszottak az adventi népi hagyományokat érintően, majd karácsonyfadíszeket készítettek.

Szintén adventi hagyomány nálunk, hogy tanulóink Luca napján búzát ültetnek, pogácsát, karácsony előtt pedig mézeskalácsot sütnek. Ezen a télen is kellemes mézes-fűszeres illattal telt meg az épület, a diáklányok munkájának eredményeként elkészült süteményeket a karácsonyi műsor után fogyasztották el a kollégium lakói.

Karácsonyi ünnepségünkön is szerepet kapott a hagyományápolás: Kotormán Iringó Szejke, kollégiumunk lakója, a 2019-es „Fölszállott a páva” első helyezettje a „Betlehem, Betlehem” és a „Sír az Isten báránya” kezdetű népdalokat énekelte el.”

 

Az intézmény a következő félévben is bőséges programkínálattal készül a népi hagyományok témáját illetően, melynek első nagy állomása a farsangi időszak lesz.


Fotó: Ízelítő a programok első félévi megvalósításából

Menü

Navigáció