Maradéktalanul helyt álltak az iskolák a járvány időszakában

Publikálva: 2021. július 5.

Az emberi erőforrások minisztere elismerő oklevélben részesítette az Okányi Általános Iskolát és sarkadkeresztúri tagintézményét.

A kitüntetést a minap adta át dr. Kovács József országgyűlési képviselő Kincses Imréné intézményvezetőnek és Kaszainé Bontó Mónika tagintézmény-vezetőnek. Az eseményen jelen volt Szívós László, Okány és Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere, valamint Teleki-Szávai Krisztina a tankerületi központ igazgatója.


– Az oklevél rávilágít arra, hogy a fenntartó Gyulai Tankerületi Központ folyamatosan figyelemmel kíséri és elismeri pedagógiai tevékenységünket, érezhetjük, hogy a kistelepülések is fontosak számukra – fogalmazott Kincses Imréné.

Az elismerés megerősíti őket abban, hogy munkájukat a jövőben is megfelelő szakmai hozzáértéssel, elhivatottsággal és szeretettel végezzék, illetve motivációt ad ahhoz, hogy a változó világ elvárásaihoz alkalmazkodva megőrizzék, átadják hagyományaikat, értékeiket, szemléletmódjukat a kezük alatt felnövekvő generációknak – tette hozzá az intézményvezető.

Hangsúlyozta, a két intézmény pedagógusai a hasonló gondolkodás és értékrend mentén hatékonyan együttműködnek a mindennapokban. Kiemelte, a digitális oktatás időszakában is helytálltak, tabletekkel segítették a diákok otthoni tanulását.



A miniszter elismerő oklevelét dr. Kovács József adta át Kincses Imréné intézményvezetőnek (Fotó: Lehoczky Péter)


Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója ismertette: Okányban és Sarkadkeresztúron az előző tanévben 223-an tanultak. A diákok fele hátrányos helyzetű, negyede beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő, vagy sajátos nevelési igényű gyermek. Az intézményben dolgozó 26 pedagógus felelősséget vállal a diákokért. A pedagógusok innovatívak, alkalmazkodnak a kor kihívásaihoz, ugyanakkor hagyományos értékeket is közvetítenek, mint a tudás tisztelete, az élet értéke, a házasság és a család egysége, szentsége.

– Mind az okányi, mind a sarkadkeresztúri általános iskolában maradéktalanul helytálltak a járvány időszakában, megoldották a digitális oktatással járó problémákat, így a diákok semmiben sem szenvedtek hátrányt – mondta dr. Kovács József, aki szerint ezért is megérdemelte a két nevelőtestület a miniszter elismerését.

 

Forrás: www.beol.hu

Menü

Navigáció