A Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola (MAMI) Mórahalom kulturális életének igazi gyöngyszeme. Magas színvonalú művészeti képzése, tehetséggondozó, valamint közösségformáló tevékenysége révén ismert és elismert intézmény mind szűkebb, mind tágabb környezetében.
A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola meghatározó művészeti tehetséggondozó műhely Mórahalmon. A művészetoktatás terén végzett kiemelkedő munkájának és közöségformáló tevékenységének köszönhetően különösen fontos szerepet tölt be a helyi lakosság életében, és a térségben is elismert köznevelési intézmény. Eseménynaptára arról tanúskodik, hogy folyamatos szereplője a kulturális rendezvényeknek.
Novemberben 22-én és 23-án például egymást váltotta két kiemelt program.
November 22-én a II. Bán Sándor Zongoraverseny lebonyolítására került sor. Az intézmény szervezésében megvalósuló zenei megmérettetés egyrészt tisztelgés Bán Sándor, az egykori neves zongoraművész és -tanár munkássága előtt, másrészt lehetőség a környező települések alapfokú művészeti iskoláiban tanuló gyerekek bemutatkozására. A zenei programnak Mórahalmon az Aranyszöm Rendezvényház adott otthont.
A versenyen az iskola tanulói szépen teljesítettek.
A Papp Lajos (I.) korcsoportban elért minősítések: Szekeres Hanna bronz (felkészítő: Vinkó Anna), Halmai Mátyás bronz, Márton Kata Erzsébet arany és Legfiatalabb Versenyző Különdíj, Krizsán Bella kiemelt arany (felkészítő Farkas Jácinta).
A Bartók Béla (II.) korcsoportban elért minősítések: Hevesi Lilla ezüst (felkészítő: Vinkó Anna), Tóth Letícia Rózsa ezüst (felkészítő: Farkas Jácinta).
A Bach-Mozart (III.) korcsoport eredményei: Szabó Nándor Szilamér ezüst, Kálmán Petra Júlia ezüst (felkészítő: Farkas Jácinta).
A Liszt Ferenc (IV.) korcsoport minősítései: Kószó Zita ezüst, Juhász Réka Zsófia arany (felkészítő: Farkas Jácinta).
A versenyen Farkas Jácinta kiemelkedő felkészítő munkáját tanári különdíjjal ismerték el.
Az intézmény még ki sem pihente a verseny fáradalmait, máris újabb program várt rá.
November 23-án ugyanis Mórahalmon járt a Kossuth Rádió Országjáró című műsora, amelyben az intézmény diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
Reggel diák és tanár, Szaniszló Dániel és Ördög Mihály klarinétduójával indult a műsor, majd 11 óra után a MAMI legfiatalabb együttese, az idén szeptemberben alakult Csicsörke Népdalkör énekelt egy szatmári népdalt Szabóné Z. Nagy Diána tanárnő felkészítésében. A délelőttöt a Mórahalmi Fúvószenekar zárta.
Az országos médiának köszönhetően a versenyszervező, közösségformáló, művészeti tehetséggondozó MAMI munkájából ízelítőt kapott a nagyvilág.