Iskoláink idén is regisztráltak az Európai Diáksport Napjára.
Magyar Diáksport Napja 2018. szeptember 28
Encsencs-Penészlek
A Diáksport Napi Futótávot sikeresen teljesítettük kicsik-nagyok, pedagógusok is. Az udvaron akadálypályát sikerült megvalósítanunk, ez után sor-és váltóversenyt tartottunk az alsósoknak. Nagy lelkesedéssel végezték a feladatokat, kicsik és nagyobbak egyaránt. A felső tagozatosok megküzdöttek kötélhúzásban is egymással. Ezen a napon új sportág bevezetésére is sor került: az amerikai focira Penészleken, illetve a Floorballra Encsencsen! Nagyon megszerették a tanulók. Gyerekeink felejthetetlenül jól érezték magukat, sokat mozogtak, játszottak, versenyeztek és küzdöttek egymással. A tervezett programokat megvalósítottuk és jövőre is szeretnénk indulni a diáksport napon. Ezen a napon jutalmaztunk, díjaztunk is, a legaktívabb diákokat, érmet, és sporteszközöket kaptak az emléklapok mellett. Senki nem ment haza üres kézzel, hiszen ez a nap csak róluk, a sportoslás öröméről szólt! Ezen a napon a sporté volt a főszerep!
Hajdu Henrietta mb. Intézményvezető