Lélek - zene

Publikálva: 2021. május 26.

Ezzel a jelmondattal hirdették meg a szegedi II. kórházban megtartott rendhagyó hangversenyüket a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai. Ők a zene nyelvén fejezték ki köszönetüket és hálájukat az egészségügyben dolgozóknak, akik a pandémia időszakában komoly harcot folytatnak a vírus ellen.

Lélekből szólt a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola kollektívájának rendhagyó hangversenye a szegedi II. kórházban. 

A 2021. május 19-én megtartott koncert ötletét Kamenszky Dóra, az iskola szolfézstanára vetette fel. Kezdeményezése gyorsan meghallgatásra talált pedagógustársai körében. Műsorukban a reneszánsz, barokk és klasszikus művek mellett a könnyű műfaj is helyet kapott.

A rendkívüli zenei eseményen felléptek: Baloghné Kovács Magdolna, Czéh Ágnes, Csepregi Hajnalka, Erdei András, Farkas Krisztina, Huszár Gergő, Kálmán Csaba, Kamenszky Dóra, Kovácsné Tóth Ágnes, Molnárné Szabó Gyöngyvér, Ondrik Zsuzsanna, Poljak Éva, Siklósné Pechan Szilvia, Soós Péter, Szél Bernadett, Szőcs Szimonetta, T. Borsós Krisztina, Tóthné Szegszárdy Bernadett.

Ők ezzel a hangversennyel fejezték ki köszönetüket és tiszteletüket az egészségügyben dolgozóknak, akik megfeszített erővel vesznek részt a vírus elleni harcban.

Menü

Navigáció