Látványos szakaszához érkezett a Sarkadi Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése

Publikálva: 2020. november 16.

Akár három osztály is sportolhat egyszerre a sarkadi iskolában

Mintegy 1,4 milliárd forintból fejlesztik Sarkadon a Kossuth utcai általános iskolát. Ennek legjelentősebb eleme, hogy egy 1300 négyzetméteres tornacsarnokot építenek. Immár helyükre kerültek azok a gerendák, amelyek az épület fő tartóelemei lesznek. A beruházás jövő év augusztus 31-én zárul.

 

A Gyulai Tankerületi Központ eddigi legnagyobb infrastrukturális beruházása zajlik ezekben a hónapokban a Sarkadi Általános Iskola Kossuth utcai székhelyén kormányzati és európai uniós támogatásoknak köszönhetően – mondta Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató. Hozzátette, július 29-én adták át az építési területet a kivitelező részére, és azóta első, látványos szakaszához érkezett a csaknem 1,4 milliárd forintos fejlesztés.

Az elmúlt három hónapban rendezték a terepet, többek között elbontották a korábbi gázfogadót és a régi melléképületet. Részlegesen áthelyezték a sportpályát, feltárták a közműveket, a kivitelező kijelölte a leendő épület helyét. A minap megkezdődött a tornacsarnok alapozása, és helyükre kerültek azok a gerendák, amelyek az épület fő tartóelemei lesznek.

Immár a helyükre kerültek az épület fő tartóelemeit jelentő, hatalmas gerendák

Eközben az általános iskola belső tereiben ugyancsak folyamatos az építkezés, az intézmény vezetése pedig ügyel arra, hogy az oktatómunkát szolgáló terek teljesen elkülönülhessenek az épületben zajló munkálatoktól.


– A beruházás 2021. augusz­tus 31-én zárul, így a Sarkadi Általános Iskola székhelyén tanuló gyermekek a 2021/2022-es tanévben már a 21. századi elvárásoknak megfelelő nevelési-oktatási intézményben tanulhatnak – folytatta Teleki-Szávai Krisztina igazgató, kiemelve, a Gyulai Tankerületi Központ minden fejlesztésénél, így Sarkadon is az a cél, hogy a gyermekek korszerű, biztonságos környezetben, innovatív oktatási eszközök segítségével gyarapíthassák tudásukat.


A Sarkadi Általános Iskola belső tereiben is zajlanak a munkálatok


– A tornacsarnok építésével a sarkadiak egy újabb több évtizedes álma válik valóra – mondta az 1 milliárd 386 millió forintos beruházás kapcsán dr. Mokán István polgármester. Hozzátette: könnyűszerkezetes, szendvicspanel-burkolattal szerelt, lapostetős, 1305 négyzetméteres tornacsarnok épül, amely méretét tekintve egy szabványos kézilabdapályát foglal magában, és abban egyidejűleg három testnevelés órát lehet majd tartani.

Az épület a Nagy Imre úttal párhuzamosan, a buszpályaudvar szomszédságában talál otthonra, és oda nemcsak az iskolán keresztül lehet majd bejutni. A régi bölcsőde épületének tervezett elbontásával, valamint az egymással szomszédos iskolai és bölcsődei területek egységesítésével egy igényesen parkosítható térré szélesedik ki a Nagy Imre út Kossuth utca felőli szakasza.

A városvezető kiemelte: az évtizedek óta várt tornacsarnok építése nemcsak minőségi sportolási lehetőséget, hanem a kivitelezés időszakában és azt követően munkahelyeket is teremt, Sarkad pedig tovább épül, szépül, és egy ékszeres dobozzal lesz gazdagabb.



Új tetőt kap a sarkadi iskola Kossuth utcai székhely intézménye


A majd százötven éves épület bejáratánál aulát alakítanak ki

 

A 143 éves múltra visszatekintő Kossuth utcai általános iskola épületei közül az egyik egy régebbi, magastetős, kétszintes, a másik pedig egy újabb, lapostetős, háromszintes – mondta dr. Mokán István, hozzátéve, a fejlesztés érinti mindkét épületrészt.
Új épületvillamossági rendszer készül, korszerű fűtési rendszer létesül, megújul a világítás, illetve a vizesblokkokat is teljes körűen korszerűsítik. A főbejárat mellett négy terem összenyitásával aulát alakítanak ki. Új burkolat készül a közlekedőterekben és a tantermekben.

A jelenleg meglévő, 205 négyzetméteres tornaterem – amely az 1900-as évek első felében létesült – új funkciót kap, kamarateremmé válik.

Az új épületrész két egységből áll: a tornacsarnokból és a kiszolgáló részből. A kétszintes kiszolgáló egység a meglévő épülethez kapcsolódik, és abban ruhatár, mosdók, szertárak, öltözők kapnak helyet. Ez a kamaratermet és a leendő tornacsarnokot ugyancsak szolgálja majd, mindkettőhöz szervesen kapcsolódik, és külön főbejáraton keresztül is megközelíthető lesz.




2020. augusztus 25-én, ünnepélyes alapkőletétel keretében indult el szimbolikusan az építkezés.  A képen (balról jobbra): Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója; Dr. Mokán István, Sarkad város polgármestere; Pappné Szabó Erzsébet, a Sarkadi Általános Iskola intézményvezetője; Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke; Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő és Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott

 

Forrás: www.beol.hu

Menü

Navigáció