A Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát a WRO 2026 Nemzeti Döntőjén három csapat is képviselte. A hazai bravúros szereplésnek és az elnyert bronzéremnek köszönhetően a Meleg Detti és Szögi Anikó által alkotott formáció kivívta a jogot arra, hogy október hónapban nemzetközi színtéren is mérlegre tegye tudását.
Tovább a teljes cikkreRégóta várt pillanat érkezett el az idei tanévkezdéskor, amikor is ünnepélyes keretek között, a hagyományos tanévnyitó műsorral egybekötve átadták a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskola felújított óvodáját.
Tovább a teljes cikkreAugusztus végén különböző szakmai rendezvények, fórumok igyekeztek segítséget nyújtani a 2026/2027. tanév sikeres és zavartalan megkezdéséhez. A programokon a köznevelési intézményrendszert érintő legfontosabb változásokról, feladatokról, tudnivalókról kaphattak tájékoztatást a résztvevők.
Tovább a teljes cikkreA Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai már számtalanszor bebizonyították, hogy a nemzetközi versenymezőnyben is remekül megállják a helyüket. Egyeseknek még nyáron sem volt pihenés. Kiváló eredményeik magukért beszélnek.
Tovább a teljes cikkre2026. augusztus 20-án megjelent a Közszolgállás Portálon a Szegedi Tankerületi Központ
tankerületi igazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázati felhívás, amely az alábbi linken érhető el.
Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények üres pedagógus-álláshelyeinek betöltésére irányuló pályázati felhívásai
Tovább a teljes cikkreA tanítási év utolsó időszakában talán ezek jellemezték leginkább a Szegedi Jerney János Általános Iskola rendhagyó kezdeményezését. A gyerekek a labdarúgó-világbajnokság meccseinek eredményére tippelhettek, de a helyes megfejtésért csak akkor járt nyeremény, ha a részt vevő országok helyét is tudták a térképen.
Tovább a teljes cikkre2026. június 9-én a Szegedi Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskola szakemberei közel száz érdeklődő számára tartottak érzékenyítő, ráhangoló előadást a hallássérülés témakörében. A legfőbb tudnivalók és módszertani lehetőségek mellett egyéni tapasztalatok és sajátos életutak is bemutatásra kerültek.
Tovább a teljes cikkreA 2025/2026. tanévben 60. évfordulóját ünneplő Béke Utcai Általános Iskola jubileumi záró programjai május-júniusban sok-sok izgalmat és vidámságot vittek az intézmény falai közé, sőt, még azon túl is. Talán a megszokottnál is mozgalmasabbra sikerült ez az utolsó két hónap.
Tovább a teljes cikkreA Szegedi Fekete István Általános Iskolában már hagyomány, hogy pedagógusnapi ünnepségére meghívja aktív és már nyugdíjas pedagógusait, valamint az intézménnyel szoros együttműködésben álló óvodák, iskolák képviselőit, hogy egy kellemes közös estét töltsenek el együtt, és kötetlen formában beszélgessenek a múltról, a jelen eredményeiről és a jövő feladatairól.
Tovább a teljes cikkre