European Quality Label címet nyert az Orczy Iskola projektje

Publikálva: 2021. november 10.

A Szegedi Orczy István Általános Iskola 4. a osztályos diákjai az eTwinning Program októberi országos döntőjében az alsó tagozatosok között II. helyezést érték el. Az „A TRAIN TO EUROPE” című nyertes projekt olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta megkapta a legnagyobb európai elismerést, az European Quality Label címet.

Az olasz partnerrel közösen alapított „A TRAIN TO EUROPE” című projekt keretében egy képzeletbeli utazás során ismerkedhetnek meg a gyerekek a partnerországok kultúrájával, digitális eszközök segítségével többnyelvű szótár létrehozásán dolgoznak, közösen gondolkodnak, játékosan tanulnak.

A projekttel először Quality Label, vagyis Minősített eTwinning Projekt címet nyertek el a gyerekek, majd munkájuk színvonalának köszönhetően 2021. október 14-én részt vehettek az országos eTwinning verseny Budapesten megrendezett döntőjén, ahol a kis csapat igazán ügyesen szerepelt, az alsó tagozatosok között II. helyezést ért el. 

A verseny óta a projekt megkapta a legnagyobb európai elismerést, az European Quality Label címet.

Felkészítő pedagógus: Kiss Mónika, a felkészülésben segítséget nyújtott: Kunstárné Rébék-Nagy Mária. 

 „A személyes fejlődés a siker kulcsfontosságú eleme az élet minden területén – beszámoló az országos eTwinning versenyről” címmel a Modern Iskola (https://moderniskola.hu) is foglalkozott a témával és az Orczy nyertes projektjével.

Gratulálunk!

Fotó: Kiss Mónika

Menü

Navigáció