„EJ! = Együtt jó!”

Publikálva: 2024. március 7.

A Szegedi Fekete István Általános Iskolában az „EJ!” csupa szépet és jót jelent. Egy közösségi programsorozat rövid elnevezése ez, mely az „Együtt jó!” szavak kezdőbetűiből kelt életre. Tartalommal, szeretettel, gondoskodással töltődött fel, és remélhetőleg hosszú út áll előtte.

A Szegedi Fekete István Általános Iskolában a tanulóknak szervezett programok mellett kiemelten kezelik a dolgozók közösségi összetartozását erősítő kezdeményezéseket is. Az iskola vallja: a felnőtteknek munkahelyen belül is szükségük van az egymás iránti odafigyelésre, egymás segítésére, támogatására, a közösen végzett és eredményes munka együttes örömére, az „együtt” szóból fakadó pozitív érzésekre. Ezen gondolatok nyomán született meg az „EJ!”, mely többnyire havonta szólítja hadra az intézményben dolgozók körét.

„Munkavállalói közösségünk összetartozását erősítő „EJ! = Együtt jó!” elnevezésű  programjainkat 2022-ben indítottuk el. Szerveztünk továbbképzési csapatépítő napot, karácsonyi vacsoraestet, nőnapi köszöntőt, pedagógusnapi ebédet, tanévnyitó erdei kirándulást, s legutóbb nyugdíjas kollégáink búcsúztatójára gyűltünk össze.” – mondta Sáriné Vetró Zsuzsanna iskolaigazgató, aki a januári „EJ!”-es eseményről, a nyugdíjasok búcsúztatójáról is mesélt.

„Megható, egyben szomorú elengedni azokat a munkatársainkat, akikkel hosszú éveken át együtt szerveztük, terveztük az iskola életét, akik pedagógusi munkájukkal több száz gyermek nevelését, tanítását művelték a Fekete István Általános Iskolában. Emlékeket, élményeket hallgathattak meg tőlük a fiatal pedagógusaink is, akik átveszik leköszönő kollégáik munkakörét. Valljuk, hogy „ez az élet rendje”, de az elengedés pillanatában nehéz a szívünk. Az „EJ!” programok folytatódnak, ahol továbbra is számítunk nyugdíjas pedagógusaink jelenlétére.” – zárta gondolatait igazgató asszony.

Az „EJ!” február közepén érkezett a következő állomásához. Pizza partyt tartottak a tanáriban, és a közös ebéd alatt a résztvevők megosztották egymással gondolataikat, beszélgettek egy kicsit a munkáról, a világról.

A 2024-es további eseményekről, elképzelésekről így ír az intézmény igazgatója:

Együtt jó! Nem csak személyesen, de virtuálisan is. Ezt erősítik havonta megjelenő új kihívásaink, melyekhez az interneten, a Drive felületen van lehetősége csatlakozni pedagógusainknak. Februárban két kérdésre kerestük a választ: Hány tanulót dicsértem meg? és Milyen új ötletem volt? Az eredményeket a márciusi értekezleten beszéljük át… Márciusban új kihívás érkezik!”

Az „EJ!” láthatóan komoly tartalommal felvértezve járja az útját, és minden erejével az intézményben dolgozók közösségét igyekszik erősíteni.

Menü

Navigáció