Egymás partnere lett a Sárrét gimnáziuma és a Szegedi Tudományegyetem – galériával

Publikálva: 2024. február 15.

A térség fejlődését is segíti az az együttműködési megállapodás, amelyet hétfőn kötött Szeghalmon, a városházán a Péter András Gimnázium és Kollégium, a Gyulai Tankerületi Központ, valamint a Szegedi Tudományegyetem.

A táblát dr. Zakar Péter adta át Teleki-Szávai Krisztina, Somogyiné Ambrus Erika és Macsári József számára. Fotó: Bencsik Ádám

 

Jelentős lépést tettek a jövő felé az együttműködési megállapodás aláírásával – hangsúlyozta a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója. Teleki-Szávai Krisztina közös felelősségnek mondta azt, hogy segítsék a sárréti fiatalokat az életfeladatuk megtalálásában. Hozzátette, boldog lehet az a felnőtt ifjú, aki kellő önismeret birtokában, érdeklődési körének felfedezésével, szilárd értékrenddel és biztos tudással indul neki az életnek.

 

Ismertette Kőrösi Csoma Sándor pályafutását, és kiemelte, hogy a hasonló lehetőségek mindenki előtt ott vannak. Úgy véli, a kivételes tehetségek az összefogásnak köszönhetően tudnak kibontakozni, és a most elindult, intézmények közötti párbeszéd segíti a szeghalmi, a Békés vármegyei fiatalokat az életfeladatuk megtalálásában. Az intézmények egymásra is hatnak, sikeres kapcsolati háló jön létre, vonzóbbá téve a térséget.










Egymás partnere lett a Sárrét gimnáziuma és a Szegedi Tudományegyetem

Fotók: Bencsik Ádám 

Egyként szükséges kezelni az oktatási rendszert – erről beszélt dr. Zakar Péter. A Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese. Azt mondta, hogy jól működő általános iskolák és gimnáziumok nélkül az egyetemek nehéz helyzetbe kerülnének. A gimnáziumok és az egyetemek világa eltér egymástól: az egyetemeken megvan az a szabadság, amire a gimnáziumban vágynak a fiatalok, ám ez kihívást is jelent, hiszen önállóbbnak kell lenni.

 

Ugyanakkor szerinte a legnehezebb eltalálni azt, ami megfelelő lesz a fiatal számára a felsőoktatási rendszerben. Hangsúlyozta, hogy az egyetemek és gimnáziumok közös felelőssége átadni az információkat és segíteni a döntésben. Azt mondta, hogy a tizenkét karral rendelkező Szegedi Tudományegyetemnek is elemi érdeke az, hogy támogassa a Sárréten a fiatalokat a tájékozódásban, ebben az átalakuló világban.

 

A Sárrét történetében is voltak olyan meghatározó formátumok, akik tenni akartak a térségért. Péter András tette pedig egyedülálló – ismertette Somogyiné Ambrus Erika, a Péter András Gimnázium és Kollégium főigazgatója. Hozzátette, hogy a birtokos végrendeletében a református egyházra hagyta vagyonát, hogy abból gimnáziumot létesítsenek, és hogy a tehetséges fiatalok képzésével esélyt adhassanak a térség felemelkedésének. 

 

Az intézmény 1926-ban nyílt meg; és az első igazgató, Nagy Miklós azt mondta, hogy legyen a középiskola olyan fáklya, amelynek sugarai az egész környéken világítanak és melegítenek – emlékeztetett. A főigazgató elmondta, hogy a közel százéves intézmény történelemmel, hagyományokkal, szellemiséggel bír, van mire és mivel büszkélkednie, komoly eredményeket, sikereket érnek el a tanulóikkal. Az együttműködés újabb lehetőségeket nyit a diákok, a pedagógusok, a térség előtt is.

 

A háromoldalú kontraktus aláírását követően a Péter András Gimnázium és Kollégium kapott egy táblát is, amely azt hirdeti, hogy a szeghalmi középiskola a Szegedi Tudományegyetem partnerintézménye vált. Ezt dr. Zakar Péter rektorhelyettes nyújtotta át Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató, Somogyiné Ambrus Erika főigazgató, valamint Macsári József, Szeghalom polgármestere számára.

 

Meghatározó szerepet játszik

 

Közel száz éve játszik meghatározó szerepet a város és a térség életében a Péter András Gimnázium és Kollégium – emelte ki Macsári József. Szeghalom polgármestere emlékeztetett, hogy Péter András 1907-ben született végrendeletében arra szánta vagyonát, hogy abból gimnáziumot hozzanak létre, ezzel növelve a sárréti gyermekek esélyeit. Az első igazgatótól, Nagy Miklóstól a mostaniig, Somogyiné Ambrus Erikáig mindenki megtett mindent a cél érdekében, hogy olyan fáklya legyen, amely utat mutat. Bár voltak változások az elmúlt évtizedekben, az alapító szellemisége megmaradt. Az intézmény részt vesz a Honvéd Kadét Programban, nyelvvizsgahelyként működik. A mostani együttműködés pedig egy újabb mérföldkő, lehetőséget teremt arra, hogy az eddiginél is színvonalas munka folyhasson Szeghalmon.

 

forrás: BEOL.hu

fotók: Bencsik Ádám

 

Menü

Navigáció