Büszkék vagyunk diákjainkra, pedagógusainkra

Publikálva: 2020. november 20.

A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium vezeti a két tanítási nyelvű intézmények ranglistáját a HVG szerint.

A mintegy két évtizede töretlen népszerűséggel működő két tanítási képzés sikere elkötelezett pedagógusaik és a képzést választó diákjaik szorgalmát dicséri.                A kezdet nehéz időszak elé állította a pedagógusokat. Az angol nyelvű tankönyvek, segédanyagok hiánya, a követelményszintek helyes meghatározása, a pontos célkitűzések egységesítése hosszadalmas folyamat volt. 

Ám mára már elmondhatjuk, hogy tanulók százai szereztek érettségi bizonyítványt a képzés keretében, mellyel együtt felsőfokú C típusú nyelvvizsga bizonyítvánnyal is gazdagodtak.

A siker érdekében belső vizsgarendszert alkalmaznak, mely az ötéves képzés első évében három, az azt követő években félévente egy szintmérő vizsgát jelent. Emellett a 10. és 11. évfolyamon próbanyelvvizsgát szerveznek azoknak a diákoknak, akik még nem rendelkeznek nyelvvizsga bizonyítvánnyal.                                                  A közismereti tantárgyak közül a történelem, biológia, földrajz és a célnyelvi civilizáció tárgyakat tanulhatják angol nyelven tanulóik.

Évekkel később a helyi igények alapján a Kaposvári Tankerületi Központ támogatásával lehetőségük nyílt a képzés négy évfolyamos változatát is útjára indítani. Tapasztalataik szerint a környék általános iskoláiból érkező tehetséges diákok angol nyelvtudása megfelelő alapot nyújt ahhoz, hogy előkészítő év nélkül is megkezdhessék az idegen nyelven tanított tárgyak elsajátítását.                                  A képzés végére az angol nyelv – szinte anyanyelvi szintű ismerete – teljes mértékben biztosítja a nyelv, mint eszköz magabiztos használatát, mely az egyetemi tanulmányok idegen nyelven való folytatását is lehetővé teszi tanulóink számára.

Menü

Navigáció