Busók jártak Alsóvároson

Publikálva: 2024. február 6.

Igazi busókkal búcsúztatták a telet a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskolában. A Mohácsról érkező vendégek óriási sikert arattak a diákok körében. A programhoz táncház is társult, sőt kiszebábot is égettek. Jöhet a tavasz!

2024. február 1. napján hatalmas élményben volt része a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola diákságának. Mohácsi busókat láthattak vendégül az intézményben.

A busójárás hagyományáról egy előadást hallhattak a gyerekek, majd személyesen is megtapasztalhatták a télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepség vidámságát és harsányságát.

Óriási élmény volt ugyanis, amikor annak rendje és módja szerint kereplővel, kolomppal bevonult a maskarába bújt négy busó, valamint kísérőjük, a népviseletbe öltözött álarcos leány.

 

 

A Mohácsról érkező vendégek megjelenése lázba hozta az iskola teljes közösségét. Volt itt pacsizás, hajkócolás, sikongatás, kergetőzés és hatalmas hahotázások.

A program az udvaron folytatódott, ahol táncház és kiszebáb elégetése várt a vidám gyerekseregre.

„Azt tapasztaltuk, hogy a hosszú téli szünet után nehéz volt újra belerázódniuk a gyerekeknek az iskolai életbe, kellett valami, ami kizökkenti, felrázza őket. Ezért hívtunk Mohácsról busókat az iskolába.” – mondta Váradi Gáborné, az iskola igazgatója.

Az iskola törekvései elérték céljukat. A gyerekek - miközben megismertek egy izgalmas népszokást - megújult energiával folytatják tanulmányaikat, és vidámsággal feltöltődve várják a tavaszt.

 

Menü

Navigáció