Becsengettek!

Publikálva: 2021. szeptember 2.

2021. szeptember 1-jén ismét élet költözött a tantermekbe. Új lendülettel, zavartalanul kezdődött meg a tanítás valamennyi nevelési-oktatási intézményben. A 2021/2022. tanév jelenléti oktatással indult útjára.

Az új tanévet ezúttal is komoly előkészítő munka előzte meg, és augusztus utolsó napjaiban tanévnyitó szakmai fórumok sorozatával indult.

A legfontosabb tanügyi kérdéseket érintően a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ tartott Szakmai Tanévnyitó Konferenciát oktatási szakembereknek, illetve a köznevelési intézmények vezetőinek. A rendezvénynek a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium adott otthont 2021. augusztus 25-én.

Egy nappal később a Csongrád-Csanád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadója és a Szegedi Szakképzési Centrum invitálta az intézmények vezetőit, érintett osztályfőnökeit, illetve a pályaválasztásért felelős munkatársakat az V. Pályaorientációs Tanévnyitó Szakmai Tájékoztatóra, melynek elsődleges célja a pályaorientációs iskolai feladatok, valamint a szakképzésben rejlő lehetőségek áttekintése volt.

„Minden tudás csak akkor bír való beccsel, ha cselekvésre képesebbé tesz.” - Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója Eötvös József szavait választotta mottóul a tankerületi fenntartású intézmények vezetőinek tartott tanévnyitó értekezleten, 2021. augusztus 26-án.

Az új tanév legfontosabb feladatait összegző szakmai programsorozatot követően, szeptember 1-jén újra diákok ezrei vették birtokba a köznevelési intézmények közösségi tereit.

A Szegedi Tankerületi Központ 41 intézményében, 85 feladatellátási helyen kezdődött meg a munka, közel 19 200 tanuló kezdte meg az évet.

A szokásos iskolai programok, évnyitó ünnepségek mellett a legelső feladatok közé tartozott a rászoruló gyermekek tanszercsomagjainak kiosztása is.

Az általános iskolák leghátrányosabb helyzetű tanulói ingyenes tanszercsomag birtokában vághatnak neki az új kihívásoknak. Az „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” című  RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 projektnek köszönhetően a Klebelsberg Központ 36 tankerületi és a térség 14 egyéb fenntartású köznevelési intézmény rászorulóinak szerzett be gondosan összeállított tanszercsomagot.

Menü

Navigáció