A Szegedi Arany János Általános Iskola november végén természettudományos konferenciának adott otthont. „Az út maga a cél…” főcímet viselő rendezvényre azokat a pedagógusokat várták, akik a természettudományos gondolkodást és motivációt támogató iskolai és iskolán kívüli foglalkozások, illetve a mintaként szolgáló helyi gyakorlatok iránt érdeklődtek.
A Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete, az MTA-SZTE Digitális Tanulási Technológiák Kutatócsoport és a Szegedi Arany János Általános Iskola 2024. november 29-én természettudományos konferenciát szervezett az érdeklődő pedagógusok számára. A szervező felek szakmai együttműködése hosszú múltra tekint vissza, melynek egyik fontos állomása volt a most megrendezett szakmai fórum is.
A természettudományos oktatás fejlesztésének, támogatásának gyakorlata folyamatosan új lehetőségekkel bővül. A módszerek tanteremből kiszakítva, élményközpontúan kívánják bevezetni a tanulókat a természettudományok érdekes világába, a helyszínen kézzelfogható módon mutatva rá bizonyos összefüggésekre, serkentve ezzel a természettudományos gondolkodás fejlesztését. Szerencsére egyre több olyan tudományos központ jön létre országszerte, mely ezzel a megközelítéssel áll hozzá a természettudományok tanításához, dolgoz ki olyan módszereket, segédleteket, amelyek a természettudományos tantárgyakat oktatók segítségére vannak a mindennapokban.
A konferencián három szekcióban folytak az előadások. A hazai és külhoni előadók közreműködésével a résztvevők foglalkoztak a biológia, a fizika és a kémia tanításában alkalmazható jó gyakorlatokkal, téma volt az értékelés, fejlesztés, tehetséggondozás, beszéltek iskolai szintű projektekről, a természettudományos foglalkozások és a tudományos szemlélet összhangjáról, valamint a résztvevők bepillantást nyerhettek az iskolán kívüli tanulás lehetőségeibe.
Az előadásokat különböző bemutatók követték az iskola aulájában.
A standokon lehetőség nyílt az SZTE Füvészkert, a Szegedi Vadaspark, a CSEMETE Egyesület, az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár, a Szent-Györgyi Albert Agóra, valamint a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium programkínálatának megismerésére.
Sor került az IDŐSPIRÁL Élményközpont eszközbemutatójára, s a kollégáknak lehetőségük nyílt az eszközök kipróbálására is.
A konferencián minden érdeklődő megtalálhatta az érdeklődése szerinti és az általa képviselt iskola pedagógiai programjához illeszkedő elemeket, ismereteket, inspiráló gyakorlati megoldásokat.