Átadták a vadonatúj tornacsarnokot Vésztőn

Publikálva: 2022. december 20.

Befejeződött a Szabó Pál általános iskola felújítást és építkezést is magában foglaló nagyberuházása.

Kepenyes András, Orbán István, Karakas Anikó és dr. Kovács József adták át az 1,7 milliárd forintos beruházást.

Fotó: Lehoczky Péter

 

Ünnepélyes keretek között, gyerekek műsorával adták át a Gyulai Tankerületi Központ közel 1,7 milliárd forintos beruházását, amely a vésztői Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában valósult meg: a régi szárnyat felújították, ahol többek között ebédlőt is kialakítottak; az újabb szárny tetőterét beépítették, további tantermeket és speciális szobákat létrehozva; illetve az intézménnyel szinte szemközti üres telken egy kétezer négyzetméteres tornacsarnokot építettek.

 

Orbán István igazgató elmondta, a fejlesztésnek hála egy 21. századi követelményeknek megfelelő intézményt és egy tornacsarnokot kaptak; az akaratnak, az elszántságnak, a hitnek és az összefogásnak köszönhetően. Ezzel megteremtették a jövő oktatásának tárgyi feltételeit is.


Fotó: Lehoczky Péter


Kepenyes András, a fenntartó Gyulai Tankerületi Központ irodavezetője kiemelte, a fő cél olyan befogadó környezet megteremtése, amelyben a diákok egyéni képességeiknek megfelelő oktatást, nevelést kaphatnak. Ennek érdekében – összesen 3,4 milliárd forintból – három nagyberuházást valósítottak meg, Vésztő mellett Sarkadon és Dévaványán. A vésztői 1,7 milliárd forintos fejlesztés felújítást, építést és eszközbeszerzést is tartalmazott. A beruházással fontos mérföldkőhöz ért az intézmény, és az segíti a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását, a tehetségek gondozását. A megújult és megépült épületek azonban csak a vázat jelentik, azokat az intézmény pedagógusai, munkatársai töltik meg tartalommal.

 

Fotó: Lehoczky Péter

 

Karakas Anikó polgármester szerint a város régi vágya teljesült a tornacsarnokkal. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben technikai téren jelentős változások mentek végbe, az alapvető értékek azonban nem változtak. A tornacsarnok pedig jelképesen ötvözi a hagyományt és az újdonságot, hiszen önfeledt játékra, sportolásra ad lehetőséget modern környezetben. Olyan terek jöttek létre a fejlesztéssel, ahol esélyt kapnak a diákok egyéni képességeik kibontakoztatására.

 

A város népességmegtartó erejét is növelte a beruházás – mondta dr. Kovács József országgyűlési képviselő, aki szerint a felújításokkal és bővítésekkel javították a minőségi oktatás és nevelés, a tornacsarnokkal pedig megteremtették a mindennapos testnevelés feltételeit. Kiemelte: a pedagógusok többet érdemelnek annál, mint amennyit most kapnak. Az érkező európai uniós források tárgyalási alapot nyújtanak arra, hogy a felmerülő kérdéseket rendezzék.


forrás: BEOL.hu
fotó: Lehoczky Péter

Menü

Navigáció