Amikor az álmok valóra válnak

Publikálva: 2022. június 14.

A Szegedi Gregor József Általános Iskola diákönkormányzatának tagjai és színjátszó szakkörös diákjai nagyot álmodtak. A jogok megvásárlását követően saját feldolgozásban adták elő „A Pál utcai fiúk” című zenés játékot. Óriási sikert arattak!

A Szegedi Gregor József Általános Iskolában ezúttal a diákönkormányzat és a színjátszó szakkör megvalósított álmai hoztak óriási sikert.

 

A diákok „A Pál utcai fiúkat” adták elő az eredeti musical jogainak megvásárlását követően.

A Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián zenés darabját feldolgozó előadást két alkalommal, 2022. június 7-én 14,00 és 16,30 órai kezdettel láthatta a nagyérdemű a Szent-Györgyi Albert Agórában.

 

A Molnár Ferenc azonos című regénye alapján készült iskolai színpadi változat rendezője Erdei-Soczó Gabriella volt, a színrevitelben Siposné Koselák Krisztina és Varjasi-Kispéter Zsófia működött közre, de az előkészületeket az intézmény teljes közössége: pedagógusok, diákok és szülők is segítették.

 

A Szegedi Tankerületi Központ által támogatott, ingyenesen megtekinthető iskolai előadások sikeréhez több intézmény is hozzájárult. A budapesti Vígszínháztól a zenei alapok érkeztek, a helyi Pro Musica Alapfokú Művészeti Iskolában a dalok rögzítésére került sor, a Szegeden működő Pinceszínház a díszleteket adta, a Szent-Györgyi Albert Agóra a helyszínt biztosította.

 

Az ügy igazi hősei, a darab szereplői pedig a Szegedi Gregor József Általános Iskola lelkes diákjai voltak!

 

Az álmok valóra váltak, és az óriási összefogásnak hatalmas siker lett az eredménye.

 

De az iskola álmodik tovább! Vajon mit tartogat a jövő tanévre?


Menü

Navigáció