A pedagógusokat köszöntötték a gyulai Vigadóban

Publikálva: 2018. június 15.

A tankerületi központ és a fürdővárosi önkormányzat rendezvényén egy rubin- és két aranydiplomát is átadtak.

Több mint kétszázhetven pedagógust köszöntöttek június 11-én a Vigadóban. A Gyulai Tankerületi Központ és a fürdővárosi önkormányzat által szervezett ünnepségen Vida Mária rubindiplomát, Tóth Károlyné és Fábián Irén Zsófia aranydiplomát vehetett át.  

Görgényi Ernő polgármester beszédében hangsúlyozta, a pedagógus nemcsak tudást, hanem gondolkodásmódot ad át. Aláhúzta: a tanítás nem szakma, hanem hivatás, amelynek a kor kihívásaira is választ kell adnia.

Rámutatott: a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek komoly veszélynek vannak kitéve a virtuális térben. Hozzátette: az online világ negatív hatásainak visszaszorítása érdekében szakemberek, tanárok és szülők bevonásával indítanának programot Gyulán.

A városvezető úgy fogalmazott: az államnak és az önkormányzatoknak közös felelőssége, hogy a pedagógusok a lehető legjobb feltételek mellett végezhessék a munkájukat. Hozzáfűzte, a fürdőváros továbbra is partnere kíván lenni a tankerületi központnak az infrastrukturális fejlesztésekben. Felidézte: az Implom-iskolában, a Dürer-iskolában, az 5-ös iskolában és a Bay Zoltán általános iskolában is beruházások folytak, illetve folynak.

Emlékeztetett: a múlt héten vehette át a Pesti Vigadóban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Tehetségbarát Önkormányzat díjat. Mint kifejtette, a tehetséggondozás terén elért eredményekért járó elismerés a gyulai pedagógusoknak is szól.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója beszédében Szabó Magdát idézte, majd köszönetet mondott az intézményeikben dolgozó tanítóknak, tanároknak, óvoda- és gyógypedagógusoknak, bölcsődei dolgozóknak, valamint a nevelő-oktató munkát segítő munkatársaknak.

Az ünnepségen a hetven évvel ezelőtt diplomázott Vida Mária rubindiplomát vehetett át. A laudáció kiemeli: a szarvasi Luther Márton Tanítóképzőben végzett nyugdíjas pedagógus több mint negyven éven keresztül tanította az egykori 1-es iskolához tartozó máriafalvai intézménybe járó diákokat.

Az ötven évvel ezelőtt diplomát szerzett Tóth Károlyné (Bay Zoltán általános iskola) és Fábián Irén Zsófia (Harruckern János-iskola) munkáját aranydiplomával ismerték el.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott: Fenyvesiné Magyarosi Erzsébet (Implom József általános iskola), Marczis Györgyné, Majorné Horváth Izabella (5. számú általános iskola), valamint Hegedűs Gábor Lászlóné, Kozma Tivadarné, Megyesiné Dobra Margit, Szabados József Lajosné, Tóth Edéné (Gyula Város Egyesített Óvodája).

Állami elismerést vehettek át a következők. Miniszteri elismerő oklevelet kapott: Huszárné Müller Zita (Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vésztő), Zubereczné Miklya Ibolya Ágnes (Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium) Pribék Sándorné (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Békés). Németh László-díjat kapott: Brandtné Czirják Éva (Geszti Arany János Általános Iskola) és Babinszki Szilárd Jánosné (Mezőberényi Általános Iskola Bélmegyeri Tagintézménye).

Kiváló pedagógiai munkájáért tankerületi dicséretben részesült: Lukácsné Kohut Anna (Dr. Mester György Általános Iskola, Lökösháza), Becseyné Csáki Beáta (Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola), Horváthné Vidéki Judit (Dürer Albert általános iskola), Dzsamba Katalin (Dürer Albert általános iskola), Hubáné Kovács Katalin (Implom általános iskola), Kovácsné Megyeri Anna (5. számú általános iskola), Fekete Katalin (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Szilágyiné Baranyi Judit (Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kertészszigeti Tagintézménye), Szabó Éva Magdolna (Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Füzesgyarmat), Juhász Mária (Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vésztő), Szegedi Antalné (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Rigóné Boldis Valéria (Mezőberényi Általános Iskola Bélmegyeri Tagintézménye), Nagy Ibolya (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), Pallag Mária (Sarkadi Általános Iskola Kötegyáni Tagintézménye), Borsós Lászlóné (Geszti Arany János Általános Iskola), Fekete Zoltánné (Okányi Általános Iskola).

Kiváló gyógypedagógiai munkájáért tankerületi dicséretet kapott: Kürti Mária, Szabóné Takács Anikó és Vaszkó Jánosné (Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium, Békés).

Kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért tankerületi dicséretben részesült: Tóthné Bodó Mária (5. számú általános iskola).

A Gyulai Református Egyházközség fenntartói díját Borbélyné Bihari Krisztina vehette át Baráth Andrea lekésztől (Magvető Református Általános Iskola és Óvoda).

A Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatói dicséretében Selmecziné Valach Renáta részesült (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye).  

Polgármesteri dicséretet kapott: Tarné Ocsenás Tünde (Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium), Liszkainé Gaál Klára (Dürer Albert általános iskola), Dobay Brigitta (Bay Zoltán általános iskola), Szabó Gabriella (Implom József általános iskola), Kéri Anikó (5. számú általános iskola), Fábián István (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola), Kovács Tünde (Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye,) Mohai Tibor Szilárdné, Danszki Klára, Enyediné Nagy Krisztina, Király Éva, Nagyné Bóné Emma, Makráné Gombkötő Zita, Békési Andrásné, Gonda Péter (Gyula Város Egyesített Óvodája), Csillagné Szentgyörgyi Ágnes, Székácsné Kisvárdai Katalin (Magvető Református Általános Iskola és Óvoda), Flender Beáta (Boldog Apor Vilmos Óvoda), Gajdáné Szücs Viktória (Karácsonyi János általános iskola), Borgulya Edit (Karácsonyi János gimnázium), Arató Jánosné (Románvárosi Óvoda), Gedeon Éva Mária (Göndöcs Benedek-középiskola), Bondár Attiláné (Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye), Varga Enikő (Harruckern János-iskola), Cserhátiné Gurzó Éva, Szántó Flóra (Nicolae Bălcescu román iskola), Gellén Gáborné (Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye).

forrás: Gyulai Hírlap, fotók: Rusznyák Csaba

Menü

Navigáció