A gyulai fiatalok helyben boldogulását is segítik az együttműködéssel

Publikálva: 2022. december 15.

Számos területre kiterjedő együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium. A dokumentumot pénteken délelőtt a fürdőváros polgármesteri hivatalának dísztermében írták alá.

Az együttműködési szerződés több fontos és feltétel nélkül támogatandó célkitűzést sorol fel

– A kooperáció legnagyobb nyertesei a diákok lesznek, akik megismerhetik a továbbtanulás különféle irányait, lehetőségeit, és egy összehangolt, koordinált oktatási-nevelési folyamat részeként tehetik le az érettségit, illetve szerezhetnek diplomát a munkaerőpiac igényeire nyíló kitekintéssel – fogalmazott az aláírást megelőző sajtótájékoztatón dr. Kovács József. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, Gyula mindig is vonzó és híres oktatási intézményekkel rendelkezett, ezért is fontos minden ezen a téren végrehajtott innováció. Úgy vélekedett, ha egy leendő szakember az Erkel Ferenc Gimnáziumban érettségizik, és a Szegedi Tudományegyetemen diplomázik, akkor a legkorszerűbb, a piac által honorált tudás mellett olyan lokálpatrióta szemléletet is elsajátít, amellyel Gyulára visszatérve a város elkötelezett polgára lesz.

Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, az együttműködési szerződés több fontos és feltétel nélkül támogatandó célkitűzést sorol fel.

– Ezek között van egy, amely különösen kedves számomra. Az egyetem, a tankerületi központ és a gimnázium a közös szakmai munka mellett azt is célként tűzi ki, hogy támogatja az erkeles diákokat abban, hogy egyetemi éveik után visszatérjenek, visszatérhessenek középiskolai tanulmányaik színhelyére, Gyulára – emelte ki. Szólt arról, hogy munkatársaival 2010 óta azon dolgozik, hogy a gyulai és Gyula környéki diákok ne kényszerüljenek arra, hogy az otthonuktól távol keressenek maguknak megélhetést. A városvezető az ösztöndíjprogramoktól az Airbus Gyulára településééig részletesen szólt ezekről a lépésekről.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, az együttműködés tovább erősíti a köznevelés különböző szintjei és a felsőoktatás közötti kapcsolatrendszert – figyelemmel a térség, Gyula és Békés megye munkaerőpiaci igényeire, a megyei fiatalok visszatérésére, és fókuszba helyezi a tanárképzést, a pedagógusok továbbképzését is. Nyomatékosította, az együttműködés a fiatalokhoz, a fiataloknak, a fiatalokról szól.

Zámori Ida, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója kifejtette, fiataljaik életpályájának megtalálásában kiváló lehetőségeket nyújtanak az egyetemmel kötött megállapodásban rögzített szakmai programok, így például az egyetemlátogatások, a pályaorientációs tanácsadás, a workshopok, illetve a nyáron megvalósuló I. Gyulai Szabadegyetem. 

– Ugyanakkor a szerződés túl is mutat önmagán, azzal a vállalással, hogy célként jelöli meg a Gyulán, illetve Békés megyében született hallgatók helyben maradását – fogalmazott az igazgató.

Prof. dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese kiemelte, a két intézmény között hosszú évek óta meglévő eredményes együttműködés a jövőben szerződésben megfogalmazott módon is folytatódni fog. Kitért arra, hogy a felsőoktatási intézményeknek a vonzáskörzetükben a kezdeményezés is feladatuk, aktív szerepet kell vállalniuk a környezetükben. Mint elmondta, közös céljuk, hogy a fiatalabb generációkat olyan tudáshoz juttassák, amely a társadalom és a régió számára is hasznos. Hozzátette, ahogy gimnazistának lenni, úgy egyetemistának lenni sem rossz dolog.

– Tanulni kell, de nagyon érdekes egyetemi élet is zajlik Szegeden, számos hallgatói rendezvény és buli  színesíti a mindennapokat. Aki megtalálja az egyensúlyt, arra nagyon érdekes évek várnak – fogalmazott.  

forrás: BEOL.hu
fotó: Lehoczky Péter

Menü

Navigáció