A Dér Endre-hagyaték – újabb izgalmas téma a Kollégium nagyítója alatt

Publikálva: 2024. február 7.

A Szegedi Városi Kollégium négy tagintézményének diákjai irodalmi délutánon vettek részt januárban. A kulturális program témája Dér Endre írói munkássága volt. A magyar kultúra napja és a József Attila-díjas író halálának közeledő 20. évfordulója adta a kereteket ahhoz, hogy a kollégisták részletesebben is foglalkozzanak a Dér Endre-hagyatékkal.

A Szegedi Városi Kollégium intézményegységei mindig is elkötelezettek voltak a Szegedhez kötődő témák feldolgozását érintően. 2024-ben a Dér Endre-hagyaték került a nagyítójuk alá.

Januárban – a magyar kultúra napjához kötődően - egy irodalmi délutánon vettek részt a tagintézmények diákjai. A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban megrendezett programon először Dér Endrével készített interjúrészletet hallgattak meg, majd Dérné Bozóki Éva, a Janikovszky Éva Kollégium nevelője az író életútját, művésztársaival való kapcsolatát mutatta be.

„Ezt követően Kiss Ernő, a Szegedi Írók Társaságának alapító tagja, a Dér Endre-hagyaték gondozója olvasott fel az író tollából származó novellarészleteket. A szereplőket ízes bihari tájnyelven megszólaltató, nagy átéléssel bemutatott előadás korhűen idézte meg a Trianon utáni Magyarország vidéki életét. A paraszti lét nehézségeiről és szépségéről, a mindennapok drámai pillanatairól, szerelemről, különleges figurákról szóló izgalmas történeteket a műben szereplő népdalrészletek szép éneklésével színesítette tovább az előadó.” – olvasható az eseményről szóló beszámolóban.

A novellák megismerésén túl a diákokat aktív tevékenységre is ösztönözte az intézmény.

„… felkértük őket, hogy önkéntes alapon segítsenek egy posztumusz kötet anyagának digitalizálásában, amire – nagy örömünkre – sokan jelentkeztek. Egy korábbi programunkon a riporteri munkával ismerkedő tanulók pedig a műsor előtt az előadóval, Kiss Ernővel szegedi művelődésszervezői tevekénységéről, az íróval való kapcsolatáról érdeklődve interjút is készítettek, amely egy májusi kiállításunkon lesz látható, hallható.”

Dér Endre halálának közeledő 20. évfordulója alkalmából pedig megemlékezést terveznek az író egykori lakhelyén elhelyezett emléktáblánál.

„Így valóban gazdagon és tevékenyen merítkezhetnek kollégistáink e téma kapcsán is a kultúrában.” – olvasható a beszámolót záró sorokban.

Menü

Navigáció