50 éves a nagyatádi zeneoktatás

Publikálva: 2019. június 25.

„Az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék.” (Kodály Zoltán)

50 növendék mutatta be Carl Orf Tapsrondóját a Nagyatádi Zeneiskola megalapításának 50 éves évfordulóján. Jelen volt Szászfalvi László országgyűlési képviselő úr is, aki ünnepi köszöntőjében a zene lelket kitöltő, óriási erejéről beszélt. A gála fővédnöke Stickel Péter, a Kaposvári Tankerület igazgatója elmondta, hogy a hangszercsere program keretében több, mint 2 millió forint értékben cseréltek le hangszereket a zeneiskolában, hangszerjavításra pedig 330 ezer forint támogatást biztosítottak. Ormai István, Nagyatád Város polgármestere hangulatos emlékképekben villantotta fel a zeneiskola történetét, a mindig változó helyszínt.

Iváncsics Gyula, a Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatója kifejezte köszönetét a támogatóknak, többek között Nagyatád Városának, amiért felújíttatták a több mint 100 éves hangversenyzongorát, valamint emléklapot adott át a zeneiskola megalapításakor anyaintézményként működő kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolának, akit Fodor Gyula trombitaművész-tanár úr képviselt.

A nívós gálán díszokleveleket adott át Ormai István polgármester úr és Stickel Péter igazgató úr azoknak a régi és jelenlegi kollégáknak, akik kiemelkedő munkájukkal, vezetői tevékenységükkel hozzájárultak a zeneiskola sikeréhez. Kenedi Tibor nyugalmazott igazgató, Nagyatád díszpolgára, 40 évig vezette a zeneiskolát. Díszoklevélben részesült továbbá Ágh Lászlóné Horváth Petronella tanárnő vezetői és szakmai munkájáért, Czmerk György tanár úr vezetői és szakmai munkájáért, Kenedi Tiborné tanárnő 40 éves kiváló szakmai munkájáért, Balajthy Cecília tanárnő, Kápolnás Mihály tanár úr, Kiss Adalbert tanár úr, Lescsisin Marianna tanárnő, Nagy Sándor tanár úr, Simonics Judit tanárnő és Vargáné Fekete Ilona tanárnő kiváló szakmai munkájukért.

Posztumusz kitüntetésben részesült Kuti Béla tanár úr, Baranyiné Sityev Éva tanárnő és Horváth Endre tanár úr. A díjakat a hozzátartozók vették át.

Oklevelekben részesültek több éven át tartó kiváló munkájukért: Molnárné Varga Ildikó tanítónő, Birkás Csaba hegedűművész-tanár, Csányi Csilla, Máté Zsoltné, Maronics Melinda tanárnők. Emléklapot a pedagógusok közül Szilágyiné Dorcsi Gabriella és Sárközi Ferenc kapott.

A régi tanítványok közül a Nagyatádi Fúvószenekar tagjait jutalmazták, Balogh Bence, Balogh Botond, Bukács Dávid, Koósz Ádám, Horváth József Ciprián és Horváth Péter Marcell rézfúvósokat. Emléklapban részesült Gara Janka, Kengyel Tamás, Nagy Bianka, Varga Janka és Varga Rebeka Kata, Györfi Zsófia, Kovács Zoltán és Farkas Máté Zoltán.

A zeneiskola nagy családjába tartozó iskolatitkárok és technikai dolgozók közül a szép estén Nagy Gabriella, Horváthné Greller Piroska és Nádai Ágota iskolatitkárok, a technikai dolgozók közül Horváth Jenőné, Plántek Ferencné és Orosháziné Csordás Melinda részesült egy-egy emléklapban.

A lélekemelő, ünnepi gálahangversenyen a régi tanítványok közül Györfi Zsófia gordonkán, Farkas Máté Zoltán trombitán, míg Kovács Zoltán, aki a Maastrichti Konzervatórium hallgatója, hegedűn mutatta be káprázatos tehetségét. További tanári fellépők voltak Birkás Csaba tanár úr hegedűn, Lescsisin Marianna tanárnő gordonkán, Ágh Lászlóné Horváth Petronella tanárnő, Simonics Judit tanárnő és Kollonay Zoltán tanár úr zongorán. Sárközi Ferenc tanár úr és testvére Gáspárné Sárközi Renáta klarinét és fuvola játéka bűvölte el a nézőket.

Az ünnepi gálát megtisztelte sok-sok régi tanítvány, köztük az Esztergomi Bazilika karnagya, Kováts Péter úr is.

Az ünnepségen a fotókiállítás mellett bemutatták az 50 éves évfordulóra készült kétkötetes kiadványt is, amely összefoglalja a fél évszád eseményeit. A kiadvány a nagyatádi „Múltidéző” sorozat részeként Nagyatád Város támogatásával készült. Szerzők: Kenedi Tibor Nagyatád Város díszpolgára, nyugalmazott igazgató és Gresa Lívia szakmai igazgatóhelyettes, a zenei nevelés jelenlegi, felelős vezetője.

Menü

Navigáció