A Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ebben a tanévben ünnepi köntöst öltött, művészeti oktatása ugyanis a 30. évéhez érkezett. Hosszú évek tartalmas munkájának állít emléket a „30 év – 30 program” elnevezésű programsorozat. Készülhet az iskola közösségének minden tagja, mert további mozgalmas hónapokra lehet számítani!
A Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 1994 szeptemberében kezdődött meg a művészeti oktatás, amely azóta is rendületlenül, immár 30 éve szolgálja a tanulók ez irányú képzését.
A jubiláló intézmény az elmúlt időszaknak emléket állítva hirdette meg a „30 év – 30 program” című programsorozatát, amely különleges és ünnepi hangulatot kölcsönöz a 2024/2025. tanévnek.
„30 program keretén belül szeretnénk megmutatni a múltunkat, a jelenünket, és ezzel szeretnénk megalapozni a jövőnket. A sorozatban vannak rövidebb lélegzetű megmozdulások, de egész délutánt kitöltő programok is.” – mondta Szűcs Helga Renáta főigazgató.
Csak egy kis ízelítő a kínálatból: A Zene világnapjának megünneplése egy zenés meseelőadással, gyerekek és tanárok előadásában elhangzó versek, mesék meghallgatása a reggeli gyülekező után, táncház, a Magyar Népmese napja alkalmából mozis délután, dobfoglalkozás a Taiko Hungary Japándob Egyesületben doboló kolléga vezetésével, karácsonyi teadélután zenével, prózai betétekkel, a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeknek művészeti találkozó szervezése, kézműves foglalkozások… és még megannyi izgalmas esemény.
A tanév végén pedig egy vérpezsdítő gálaműsor vár az érdeklődőkre.
Az ünnepi tanévhez persze ünnepi logó dukál, amely egyértelműen érzékelteti, hogy a művészeti oktatás iránt 30 éve elkötelezett intézmény diákjai egészen bizonyosan nem unatkoznak az iskolában.