24 órás asztalitenisz a Bárdos iskolában Nagyatádon

Publikálva: 2024. december 10.

24 órás asztalitenisz a Bárdos iskolában Nagyatádon

2024. december 6-án 12 órakor útjára indult az immár második alkalommal megrendezésre kerülő pingpong-verseny az iskola tornacsarnokában. A 2023-ban hagyományteremtő szándékkal útjára indított rendezvény célja az sportág népszerűsítése, ugyanakkor kötetlen kikapcsolódási lehetőség teremtése diákok és felnőttek számára egyaránt. 

A rendezvény megálmodója Horváth Attila tanár úr színes, változatos programokkal készült. Volt játék adogatógép ellen, családi bajnokság, települések csapatbajnoksága, egyéni és páros küzdelem. A délután és a kora este a gyermekeké volt, míg az este és éjszaka a felnőttek küzdelme zajlott. Szombat kora reggeltől pedig ismét a diákok vették át a főszerepet. A december 7-i 12 órás záráskor alig akarták abbahagyni a játékot a fiatalok.

Több mint ötven fő vett részt az eseményen, a legidősebb férfi páros összéletkora 152 év, a legfiatalabb versenyző még alsó tagozatos, játékosként vett rész a programon Waltner Róbert, egykori többszörös válogatott labdarúgó.

A megvalósításáért köszönettel tartozunk Horváth Attila tanár úrnak, valamint segítőinek: Varga Juditnak, Kozmáné Bali Ildikónak és a szülői közösségnek.

 

Menü

Navigáció