2023. évi Pedagógusnapi köszöntések a Szolnoki Tankerületi Központban

Publikálva: 2023. június 22.

A Szolnoki Tankerületi Központ 2023. június 8-án rendezte Pedagógus Napi rendezvényét.

Az esemény keretében került sor a Szolnoki Tankerületi Központ által alapított díjak és kitüntetések átadására.

Az ünnepség kezdetén a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Tücsök kórusának, valamint  a Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak műsora szórakoztatta a közönséget.



Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony köszöntötte a résztvevőket, az intézmények vezetőit, a díjazottakat, a megjelent kollégákat.

Elsőként a Pro Talento Díjak átadására került sor.

A Pro Talento díj minden évben Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye tehetséggondozásban kiemelkedő szakmai munkát végző pedagógusai és tanulmányi versenyeken sikereket elérő érettségiző diákjai részére kerül meghirdetésre. A díj gondozását a nagyhírű előd, az alapító Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Versenyképes Tudásért Alapítványától vette át a Szolnoki Tankerületi Központ, és a Jász-Nagykun-Szolnok Tehetségsegítő Tanáccsal karöltve viszi tovább, azonos célok mentén. Az elmúlt 24 év alatt összesen 110 pedagógus illetve diák kapta meg a kitüntetést.

Ebben a tanévben a 25. alkalommal került átadásra a Pro Talento Emlékplakett,  amely Szabó Imrefia Béla szobrászművész alkotása.

A 2023. évi kitüntetettek:

Pedagógusok:

BALOGHNÉ CSEH JUDIT a Varga Katalin Gimnázium matematika-fizika szakos tanára,

DRÁVUCZ ANITA a Verseghy Ferenc Gimnázium matematika-fizika szakos tanára,

IVÁDYNÉ MEZEI ILDIKÓ a Szolnoki Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum szakmai oktatója,

JEGESI JÁCINT a Szolnoki Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola cukrász és üzleti szakoktatója.

LENGYEL-BÍRÓ ÁGNES a Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola klarinéttanára, kamaraművész, okleveles szaxofontanár.

 A Pro Talento Emlékérmet ebben az évben három 12. évfolyamos tanuló kapta meg, akik az intézményük ünnepségén vehették át a díjat.

MOLDOVÁN DÓRA a Tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola tanulója,

TORNYI BÁLINT a Verseghy Ferenc Gimnázium, illetve

POKORNI OLIVÉR MIKLÓS a Varga Katalin Gimnázium tanulója.

A „Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Szakembere” díjat a Szolnoki Tankerületi Központ alapította 2018-ban és azokat a köznevelési intézményeiben dolgozó pedagógusokat, dolgozókat, a tankerületi központban tevékenykedő kormánytisztviselőket kívánja díjazni, akik több éven keresztül kiemelkedő minőségben, példamutatóan végezték/végzik munkájukat, tevékenyen hozzájárulnak intézményük illetve a tankerület fejlődéséhez, innovatív személyiségükkel, munkájukkal segítik a szakmai színvonal folyamatos emelését, megtartását.

A díj három kategóriában kerül átadásra:

·         A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa

·         A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Fiatal Pedagógusa

·         A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Dolgozója

 A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa

BÁNYAI JÓZSEFNÉ a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanítója,

DOBOSNÉ KORSÓS ILDIKÓ  a Szegő Gábor Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettes,

GÁLNÉ ÁRVAI JUDIT a Rákócziújfalui Herman Ottó Általános Iskola intézményvezető-helyettese

KISS RITA a Martfűi József Attila Általános Iskola tanítója

KISSNÉ RÁKÓCZI ZSUZSANNA a Varga Katalin Gimnázium matematika-fizika szakos tanára

KOVÁCS ÁGNES a Fiumei úti Általános Iskola tanítója, fejlesztő-differenciáló szakpedagógus, tehetségfejlesztő pedagógus

MUNKÁCSI ILDIKÓ a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója, mérés-értékelési szakértő.

TERJÉKI KATALIN a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola magyar nyelv- és irodalom, ének-zene szakos tanára

ZENTAI ERZSÉBET VERONIKA a Rákócziújfalui Herman Ottó általános Iskola intézményvezetője, tanító

 A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Fiatal Pedagógusa

 BÓLYA-NÁNÁSI ALEXANDRA és BÓLYA DÁVID a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusai

CSEH DÁNIEL a Verseghy Ferenc Gimnázium magyar-nyelv és irodalom és történelem szakos tanára

DR. BOROSNÉ RIMASZOMBATI DÓRA a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola pedagógusa. Értelmileg akadályozottak és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanár, okleveles gyógypedagógiai-tanár

POLGÁR KINGA a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola német- és nemzetiségi német tanára, okleveles nyelv- és beszédfejlesztő tanár

SZOLNOKINÉ FAJKA NIKOLETT a Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanítója, aki matematika, informatika és társadalomismeret műveltségterülettel is rendelkezik.

A Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Dolgozója

GYÖNGY IMRE  a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rendszergazdája, üzemmérnök, számítástechnika szakos tanár, informatikai hálózatépítő és üzemeltető

KOVÁCS SÁNDOR ATTILA a Varga Katalin Gimnázium rendszergazdája, közgazdász

KOVÁCSNÉ MOLNÁR KATALIN a Verseghy Ferenc Gimnázium iskolatitkára, közgazdász

KRIPTA JÁNOS a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógiai asszisztense

 Az idei évben a Szolnoki Tankerületi Központ új díjat is alapított, amely a„Szolnoki Tankerületi Központ Életmű Díja” elnevezést kapta.

A Szolnoki Tankerületi Központ ezzel a  kitüntetéssel kívánja elismerni a köznevelési intézményeiben dolgozó azon pedagógusokat, akik több évtizeden át kiemelkedően magas szakmai színvonalon végezték a munkájukat, példát állítva szűkebb-tágabb szakmai környezetüknek, a fiatal pályakezdő kollégáknak. Korszerű módszerek, innovációk kidolgozásával, alkalmazásával hozzájárultak a gyermekek tudásának gyarapításához, harmonikus személyiség formálásához. 


A 2023. évi díjazottak:

 

BARTA GABRIELLA a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója, intézményvezető-helyettes


BEKE LÁSZLÓNÉ BAKOS ERZSÉBET a Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium történelem-angol szakos tanára, pedagógiai szekértő, intézményvezető-helyettes


BENCSIK PÁL a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola testnevelés-földrajz szakos tanára, atlétika szakedző


CSIBI ENIKŐ a  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója


DR KOVÁCSNÉ OKLER EDIT a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola intézményvezetője


HEGEDŰSNÉ VARGA ILONA a Cibakházi Általános Iskola intézményvezetője


KULINNÉ KUPAI MÁRTA a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója, népművelő, intézményvezető-helyettes


NEMES TIBOR a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola tanítója


SZÉCSINÉ FESTŐ-HEGDŰS MARGIT a Varga Katalin Gimnázium matematika-fizika-számítástechnika szakos tanára, mérés-értékelési szakértő


TÖRÖK JUDIT a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium biológia-testnevelés-környezetvédelem szakos tanára.


Az ünnepségen köszöntötték az országos és a miniszteri elismerésben részesült kollégákat is.

 

Bonis Bona – a Nemzet Tehetségeiért díjban részesültek:

BOROSNÉ SZLÁVIK MÁRIA, a Verseghy Ferenc Gimnázium pedagógusa a Kiváló Tehetségsegítő, és

CSÁKI KÁLMÁN a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa a Kiváló Tehetséggondozó díjat vehette át.

Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben két kiváló pedagógus részesült:

KOVÁCS GÁBORNÉ JUHÁSZ ÉVA a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanítója, intézményvezető-helyettes. Ő az oklevelet a Szolnok városi pedagógus napi ünnepségen vette át.

HEGEDŰSNÉ VARGA ILONA a Cibakházi Damjanich János Általános Iskola intézményvezetője, aki az elismerést az Intézmény Pedagógusnapi Ünnepségén veszi át.

Ebben a tanévben a tankerületi központban dolgozó munkatársak közül, kimagasló színvonalú munkájuk elismeréseként a

Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült:

Zátroch Anett főosztályvezető, Köznevelési, Jogi és  Humánpolitikai  Főosztály

Némedy Krisztián Gábor főosztályvezető, Gazdálkodási, Üzemeltetési és Pályázati Főosztály

Paróczainé Hargitai Andrea vezető hivatali főtanácsos.

 

SZERETETTEL GRATULÁLUNK A KITÜNTETETTEKNEK!

Menü

Navigáció