100 éves a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

Publikálva: 2018. február 27.

A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium idén ünnepli fennállása 100. évfordulóját, melynek alkalmából egész éves centenáriumi rendezvénysorozattal kíván emléket állítani az alma maternek.

Az 1918-ban alapult Egyesületi Leányközépiskola mára a térség elismert gimnáziuma, mely széles palettát nyújt a tehetséges fiatalok képzése terén.

Kezdetekben az eltérő szociális helyzetben élő középosztálybeli lányok műveltségének növelése, továbbá számukra olyan szakismeretek átadása volt a cél, amelyek a közgazdasági pályákon szükségesek, és a társadalmi életben való elhelyezkedést elősegítették. A későbbiekben e szemlélet mentén a gimnáziumi képzés mellett különböző szakképzések váltották egymást, egészségügyi szakképzés, idegenforgalom, turizmus, vendéglátás.

Napjainkban a több, mint két évtizede működő hat évfolyamos képzés, a  négy- és öt évfolyamos két tanítási nyelvű képzés, a humán- és természettudományi  tehetséggondozó képzések a legkeresettebbek.

Az intézmény Munkácsy 100 néven meghirdetett centenáriumi ünnepségsorozata keretein belül sor kerül emlékkő avatásra, a Centenáriumi Munkácsy-esten egykori országos hírnévre szert tett diákjaik fogadására, 100 km-es váltófutásra. Az Irodalmi szalon rendezvényen az egykori diákokból azóta országosan ismert művészekké vált vendégek,  a Tudósklub programon kiváló kutatók  mesélnek pályafutásukról. 2018. novemberben az elmúlt 50 év kórustagjaiból verbuválódott Munkácsy Kórus Alumni hangversenye zárja a rendezvénysorozatot, melyen az egykori karvezetők vezénylete mellett csendülnek fel a különböző korok népszerű zeneművei. A jeles évforduló alkalmából az intézmény centenáriumi évkönyvet jelentetett meg.

A rendezvénysorozat programjainak megvalósítását támogatja a Kaposvári Tankerületi Központ Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint számos szervezet és magánszemély.

Menü

Navigáció