A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola három év kihagyás után ismét megrendezte a Móra-gálát. Az osztályközösségek, valamint a tanári csapat telt ház előtt léptek színpadra az Aranyszöm Rendezvényházban.

Az Élménysuli címmel rendelkező Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola – hűen a viselt címhez – nemrégiben élménydús programot szervezett az Aranyszöm Rendezvényházban.

Az intézmény három évnyi pihenő után ismét színpadra invitálta tanulóit, pedagógusait, és vidám műsorral tette feledhetetlenné a márciust.

 

A Móra-gálára érkező vendégek telt házas produkciót láthattak.

 

Gyarmati Zoltánné (Farkas Etelka) nyugdíjas pedagógus így írt az eseményről:

 

„Elkapott ma egy repülő. Szép, kék papírrepülő suhant elém az előadáson, ahová vendégként érkeztem. Itt dolgoztam, innen mentem nyugdíjba. Meghívtak, jöttem. A ragyogó napos időt bearanyozta az a másfél óra, míg tartott a műsor. Néha nevettem, néha könnyeztem, és nagyon sokat tapsoltam…

Amióta tehetem, sokat járok mindenféle kulturális rendezvényre, és zavar egy ideje a megjelenő trágárság. Az ismerőseim azzal érvelnek, ilyen a mai világ. Ez pedig nem igaz! A mai gála műsorban semmi hasonló nem hangzott el, mégis mély mondanivalók rejtőztek a vidám produkciókban. Ők is ebben a világban élnek, mégis kulturált kommunikációval adták át a mondanivalójukat. Mondhatod, hogy a nevelés színterén ez elvárható, de szerintem példát is mutattak a civilizációból! …

A felnőttek és a gyerekek is nagyon keményen megdolgoztak ezért a minőségért! Sok zene és tánc vonult végig a műsoron. A produkciók pedig lazán, könnyedén, derűvel hozták a minőséget. Nem vált külön a felnőtt és a gyerek, mindenki egy húron pendült. Ez pedig különleges és felemelő.”

 

A gála megszervezése sok időt és energiát igényelt, de a befektetett energia bőven megtérült.

Az együtt megélt élmények, a közös munka, a sok nevetés és a közönség megerősítő visszajelzése újabb erőt adott, és még inkább összekovácsolta az intézmény közösségét.

 

Ahogy a nyugdíjas kolléga is mondta, itt „…mindenki egy húron pendült.”