Pedagógusnap alkalmából 34 pedagógus és 3 pedagógiai munkát segítő munkáját ismerte el a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ kedden

Miklós Anikó tankerületi igazgató portálunknak elmondta, 12 nyugdíjba vonuló kollégát Pedagógus Szolgálatért Emlékéremmel díjaztak, 22 pedagógus idei és több éves kiemelkedő tevékenységét ismerték el, valamint három pedagógiai munkát segítő személyt is kitüntettek.

„Ez egy motivációt is jelent nekik minden évben, hiszen nagyon sokat tesznek a gyerekekért, a családokért és a felnövekvő nemzedékért. Persze nemcsak ilyenkor, hanem az év minden napján meg kell nekik köszönni a munkájukat. Ez a mostani alkalom kiemelkedő arra, hogy a legtöbbet dolgozók munkáját elismerjük” – fejtette ki Miklós Anikó. 

Pedagógus szolgálati emlékérem

Nagy tisztelettel nyújtjuk át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket azon nyugdíjba vonuló vagy már nyugdíjba vonult pedagógusaink számára, akik hosszú éveken keresztül tanították, nevelték gyermekeinket, akiknek hivatásuk volt a munkájuk, és akik érdemei vitathatatlanok. Sok esetben korábbi tanulójuk, szülőként tért vissza hozzájuk. A jövő nemzedéke hálás szívvel gondol arra, hogy segítettek felkészülni az életre, nehézségeikben, tehetségükben is mellettük álltak.

Az emlékérem azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek.

A bronz emlékérem Fritz Mihály szobrászművész alkotása. Előlapján iniciálés P betűben könyvet tartó tudós pedagógus arcképe, alatta a Pedagógus szolgálati emlékérem felirat látható. Méltó műalkotás, amely elismeri a pedagógus kollégák életművét.

Eredményeikhez gratulálunk és boldog, egészségben eltöltött nyugdíjas éveket kívánunk!

Bodrogi Judit – fizika - kémia szakos tanár - Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Donnákné Budai Ildikó – tanító - Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Dr. Borbáth Árpádné – magyar nyelv és irodalom szakos tanár - Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Hatvaniné Böröcz Katalin – orosz- történelem szakos tanár- Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Martonné Végh Katalin – tanító és informatika szakos tanár - Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Gyapjasné Hegedűs Éva – tanító - Mindszenti Általános Iskola

Harmath Éva – tanító - Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézménye

Kocsisné Maráczi Margit – rajz, vizuális- és környezetkultúra, mozgóképkultúra és médiaismeret és földrajz szakos tanár – Makói József Attila Gimnázium

Rójáné Oláh Erika Mária – matematika – fizika szakos tanár – Makói József Attila Gimnázium

Sápi- Nagy Ildikó – tanító- Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola

Szabóné Vígh Erzsébet – tanító, földrajz szakos tanár – Kiszombori Dózsa György Általános Iskola

INTÉZMÉNY NEVE: Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Gyöngyösi Tiborné

Gyöngyösi Tiborné 2013 óta, az utazó gyógypedagógusi hálózat megalakulásától utazó gyógypedagógusként segíti Hódmezővásárhely intézményeiben a sajátos nevelési igényű gyerekeket, tanulókat, integráló pedagógusokat.

A pedagógus pályán eltöltött 40 év alatt folyamatosan képezte magát, a 3 diplomája mellett speciális terápiás végzettségeket szerzett, tanfolyamokat végzett, hogy a legkorszerűbb szakmai, módszertani, gyógypedagógiai tudásával a kiemelt figyelmet igénylő gyerekek, tanulók sokaságát segítse az olvasás, írás, számolás nehézségében. Támogató, elfogadó, türelmes odafigyelése, a foglalkozások hangulata sikerélményhez juttatta a nehezen motiválható, tanulási nehézséggel küzdő gyerekeket, tanulókat. Tanítói tapasztalata és gyógypedagógiai tudása miatt a pedagógusok is sokszor kérik javaslatát, véleményét. Több bemutatóórán, belső képzésen az utazó gyógypedagógusoknak is átadta a továbbképzésen tanultakat, az utazó gyógypedagógusi hálózat kiválóan felkészült gyógypedagógusa. Munkája elismerésre méltó! Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Apátfalvi Dózsa György Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Dobra Bernadett

Dobra Bernadett 2020. augusztusa óta tanítója az Apátfalvi Dózsa György Általános Iskolának. Kreatív, alkotó pedagógus. Mindig az évszakhoz és ünnepekhez illően díszíti az osztálytermeket és az iskola közösségi tereit, évről évre egyre magasabb színvonalú dekorációval. Osztályában mindig jó hangulatú és fordulatos magyar és ének órákon vesznek részt a gyerekek, akik szerint „Detti néni akkor is szigorú, ha nem kiabál”. Határozott, céltudatos pedagógus, aki a személyiségével, következetességével képes a tanuló számára a tanuláshoz szükséges feltételeket és nyugodt légkört megteremteni. Munkája elismerésre méltó, amelyhez gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Baricsa Enikő 

Baricsa Enikő több mint 10 éve a humán I. munkacsoport munkaközösség vezetője. Szakmai munkáját a megújulás, precizitás, új módszertani elemek jellemzik. Osztályfőnöki munkája kiemelkedő, a rá bízott gyermekeket céltudatosan és odafigyelve terelgeti útjukon, segítve őket, a jó utak megtalálásában.

Tanulóit sikeresen készíti fel magyar és angol területen is versenyekre, Az idei tanévben több városi, megyei és országosan is kiemelkedő eredményei születtek, továbbá több éves kihagyás után, újra útnak indította a városi Balladamondó versenyt és megszervezte az a városi iskolák által nagyon kedvelt, Mondd ki szépen! – angol szépkiejtési versenyt.

Nagyon köszönjük munkáját és szívből gratulálunk az elismeréséhez.

INTÉZMÉNY NEVE: Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Dr. Farkasné Tóth Ilona

Dr. Farkasné Tóth Ilona tanítóként , 35 éves gyakorlattal a háta mögött ,a nevelő-oktató munka minden területén maximálisan helyt állt, a matematika, magyar és a készségtárgyak tanításában, az iskolaotthonos oktatásban, a tanórán vagy intézményen kívüli programok, foglalkozások tervezésében, lebonyolításában kreativitását, innovatív szakmai hozzáállását bizonyította. Mindenkori tanítópárjával olyan közösséget tudott egy-egy osztályban kialakítani, ahol a gyermekek és szülők kölcsönös elfogadása, tisztelete gyakorlattá vált. Élethivatásként éli, élte meg pályafutását, amelyben a szakmai és az emberi kihívásoknak egyaránt magas szinten tett eleget, mellyel az iskola vezetőinek, pedagógus kollegáinak, a szülőknek és kisdiákoknak tiszteletét, elismerését mindenkor kivívta. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Marton Bence

Marton Bence biológia szakos tanár, labdarúgó edző, aki rendszeresen készít fel a gyerekeket sport- és tanulmányi versenyekre szép eredményeket hozva intézményének. Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola felső tagozatos fiú  labdarúgócsapatai  megyei dobogós helyezést értek el,majd az országos Diákolimpián is kiemelkedő sikerekkel versenyeztek. A természetismeret, biológia tárgyak iránti elkötelezettség egyaránt jellemzi, ahogy a közösségépítés és az iskolai partnerekkel kialakított kapcsolattartás magas színvonala. Osztályfőnökként – a sportiskolai képzés sikeressége érdekében is – elkötelezetten segíti pedagógustársait a gyermekek sikerélményhez juttatásában, céltudatossá nevelésében.

Iránytűt ad a diákok kezébe azzal, hogy az ismeretek lényegét, az életben alkalmazható, gyakorlatias tudást emeli ki. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Ferenczi Emese

Ferenczi Emese tanítói diplomáját 1994-ben szerezte. 2016. szeptember 01 óta a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola pedagógusa. Felkészültsége, szakmai tudása, gyermekekkel való bánásmódja példaértékű. Szerény személyiségével feladatait, mindig a legnagyobb precizitással, lelkiismeretesen végzi. Változatos pedagógiai módszerekkel, sok oldalról megközelítve igyekszik tanítványainak a tanórákat színesíteni, az új ismereteket átadni. Mindennapi gyakorlatában minden tanítványából kihozza a tőle telhető maximumot. Igazi tyúkanyóként fogja össze a rábízott tanulócsoportokat, a napi ölelés a gyerekektől sosem marad el. Az iskolában másik fontos feladata az angol nyelv szeretetének átadása, amelyen pedagógusi pályája során folyamatosan képezte magát. Idegen nyelvi óráit a tanítványai nagyon élvezik.  Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Klúg Péter Óvoda Általános Iskola Szakiskola Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Nusserné Mendler Erzsébet

A pedagógus a munkáját intézményben 40 éve töretlen lelkesedéssel, elhivatottsággal végzi. Annak idején igazgatóként is, most pedig szaktanárként és szurdopedagógusként egyaránt mindig a hallásérült -és siket tanulók érdekeit tartja maximálisan szem előtt. Kiemelkedő szerepet vállal az intézmény tevékenységében, a versenyekre való felkészítésben. Eredményességét bizonyítja, hogy idén ballagó 8. osztályának tanulói a hallássérült tanulók XXXVII. Országos Hanyvári Pál Kommunikációs Emlékversenyén mindkét kategóriában első helyen végeztek. A Hallássérült Tanulók XL. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenyén második díjat kaptak. Egy diákja a Tankerület büszkesége díjat vehette át idén. Szakmaiságával, emberségével méltó példakép tantestülete számára. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Mindszenti Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Kuhár Józsefné

Kuhár Józsefné négy éve tagja a tantestületnek, első pillanattól teljes erőbedobással dolgozik a közösségért. Alsó tagozatban sikeresen működteti az emelt szintű német nyelvi csoportot, szakkörösei szívesen szerepelnek iskolai és városi rendezvényeken. Szívügye a német nyelv játékos formájában való megszerettetése, tanítása. Karolin indította el a Márton napi „Libanapot” az iskolában, ami mára városi rendezvénnyé alakult át. Mentorpedagógusként a gyakornokok munkáját lelkiismeretesen segíti, támogatja. A pályázati lehetőségeket folyamatosan figyeli, és célirányosan ajánlja kollégái figyelmébe. Az iskolai és az Erzsébet – táborok szervezését mindig kreatívan, nagy lendülettel és rutinnal végzi a gyerekek nagy örömére. Munkája elismerésre méltó! Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Mindszenti Általános Iskola Dózsa-Telepi Tagintézmény
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Terbán-Szecskó Dóra

Terbán- Szecskó Nóra innovatív, lelkes pedagógus a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézményében. Munkájába mindig rengeteg energiát fektet, előrelátó tervezés és alaposság jellemzi tevékenységét. Ő a megálmodója és megvalósítója a népszerű „Éjszaka az iskolában” című programnak, amelyet évek óta nagy izgalommal várnak a gyerekek. Dóra a nevelőtestület aktív, megbecsült tagja, szívesen segíti a kollégái munkáját. Osztályaival keresi és kiaknázza a különböző kreatív és környezeti nevelésre irányuló pályázatokat. Munkája elismerésre méltó! Gratulálunk neki!

INTÉZMÉNY NEVE: Németh László Gimnázium, Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Molnár Timea

Molnár Timea egy évtizede dolgozik a Németh László Gimnáziumban. Annak idején az egyetemi katedrát cserélte fel a középiskolai tanárira. Szaktanárként kiemelkedő eredményességgel készít fel tanulókat nyelvvizsgára, emelt szintű érettségire, nyelvi versenyekre. Ő maga is vizsgáztat mind emelt szintű érettségi vizsgán, mind pedig nyelvvizsgán. Itt szerzett tapasztalatait eredményesen használja fel felkészítő munkájában. Erdélyi származása révén küldetésének tekinti a határon túli magyar kultúra megismertetését. Rendszeresen szervez és vezet Határtalanul kirándulásokat. Az ő közvetítésével jött létre testvériskolai kapcsolat a Németh László Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium között. Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Németh László Gimnázium, Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Seres Imre

Seres Imre 24 éve dolgozik a Németh László Gimnáziumban. 2002-ben munkaközösségvezetői, 2010-től igazgató-helyettesi megbízást kapott. Vezetői feladatait nagy munkabírással, felelősségtudattal és pontossággal látja el. Felelős – többek között – az érettségi vizsga szervezéséért, a Kréta program működtetéséért, a tantárgyfelosztás és az órarend elkészítéséért, a helyettesítések megszervezéséért. Szaktanárként matematikából eredményesen készít fel tanulókat emelt szintű érettségire, tanítványai több rangos matematika versenyen szerepeltek sikeresen. Az intézmény iránti elkötelezettsége példaértékű. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Németh László Gimnázium, Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Tóth Anita

Tóth Anita szakvizsgázott tanító 24 éve dolgozik a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában, illetve jogelődjében, a József Attila Általános Iskolában. Pedagógusi munkáját erős szakmai elkötelezettség jellemzi. Osztályfőnökként szép emberi közösséggé formálja osztályait, felelősen és elfogadóan kommunikál a szülőkkel. Meghatározó szerepet játszik az óvodákkal és a művészeti iskolával való kapcsolattartásban. A tanulók számára vonzó, igényes zenei programokat szervez. Intézménye iránti elkötelezettsége példaértékű. Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Gyovai Andrea

Gyovai Andrea példamutatóan végzi szakmailag kiemelkedő, eredményes pedagógiai munkáját a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában. Növendékei rendszeres résztvevői a regionális és országos megmérettetést jelentő versenyeknek, találkozóknak, ahonnan számtalan értékes helyezéssel térnek haza. Diákjai színvonalas produkciókkal működnek közre tárlatmegnyitókon és egyéb kulturális rendezvényeken. Kiemelt figyelemmel fordul a tehetséggondozás felé; ezen a térületen végzett pedagógiai munkájának lenyomata a jövő zenepedagógusainak és koncertlátogató közönségének eredményes kinevelése. Nem csak pedagógusként, hanem hangszerén alázattal játszó fuvolaművészként is jelen van Hódmezővásárhely kulturális életében. Magas színvonalon és szakmai elhivatottsággal közvetíti a tanulók és tágabb környezetük számára a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai hitvallását.Gratulálunk és további sok sikert kívánunk.

INTÉZMÉNY NEVE: Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola  
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Schmélné Lajos Erika  

Schmélné Lajos Erika 2015. szeptembere óta a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára. Kimagasló szakmai tudásának, kedves természetének és empatikus hozzáállásának köszönhetően hamar a tantestület nélkülözhetetlen tagjává vált. 2023. szeptembere óta a Billentyűs és Vokális Tanszak vezetője.

Növendékeivel példaértékű kapcsolatot alakít ki. A Varga Tamás Általános Iskolában, a művészeti iskola kihelyezett tagozatán igazi művészeti műhelyt hozott létre kollégáival, melynek ő a lelke és motorja. A tanárnő egyforma lelkesedéssel vesz részt egy-egy kiemelkedő tehetség gondozásában, fejlesztő feladatokban vagy épp a hátrányos helyzetű tanulók segítésében. Kiváló felkészítő munkájáról a Szentesi Kortárszenei Találkozókon évről évre elnyert Kiemelt Nívódíjak, az Ifjú Zongoristák Csongrád-Csanád Vármegyei Találkozóján szerzett nívódíjak, valamint a Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen szerzett arany minősítések tanúskodnak. Zongorakísérői munkáját a precizitás, a minőség és az önzetlenség jellemzi.

Schmélné Lajos Erika a művészetoktatás terén végzett kiemelkedő munkája, példamutató pedagógiai tevékenysége révén méltó az elismerésre. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk.

INTÉZMÉNY NEVE: Csanádpalotai Dér István Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Borovics Nóra

Borovics Nóra történelem – ének szakos tanárként 1994 óta tanít a Csanádpalotai Dér István Általános Iskolában. Mindig fontosnak tartotta a szakmai megújulást, ezért számos továbbképzésen vett részt, melyen szaktárgyi tudását fejlesztette. Osztályfőnökként, a közösség alakítása érdekében gyakran szervezett közös programokat, versenyeket, kirándulásokat a gyerekeknek. Tanulói hosszú éveken át kiemelkedő helyezést értek el a ,, Gyöngyök és gyémántok” tehetséggondozó műveltségi vetélkedő keretében, amely az európai történelem és a nemzeti hagyományok ápolásának, kulturális örökségünk megőrzésének, továbbadásának nemes szerepét vallja feladatának. Az iskolai események fotódokumentációjának lelkes készítője, az iskolai Facebook oldal egyik kezelője. Munkáját megköszönve az elismeréshez gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Tóth Imre

Tóth Imre 1988-tól kezdett el tanítani a Földeáki Általános Iskolában. 2017-től mesterpedagógus.2001-től több mint 20 évig volt a Földeáki Návay Lajos Általános Iskola igazgatója. Vezetőként fontosnak tartotta nem csak saját szakmai fejlődését, de tantestületét és a kistérség pedagógusait is hozzásegítette ahhoz, hogy digitális tudásuk gyarapodjon. Az általa tartott innovatív informatikai továbbképzéseken felkészítette kollégáit a sikeres ECDL – vizsga letételéhez, megismertette velük az interaktív tábla és szavazórendszer használatát, bevezette őket a robotika világába. Munkájában személyes kompetenciáinak fejlődése mellett fontosnak tartotta tanítványai informatikai gondolkodásának, és az ehhez kapcsolódó eszközök hatékony használatának fejlesztését, és nem utolsó sorban saját intézményének fejlesztését. Az ő vezetése alatt vette fel az iskola Návay Lajos nevét, testvériskolai kapcsolatot épített ki az újszékelyi Bem József Általános Iskolával. Iskolája és települése sportéletének fő mozgatórugója, 2022-től címzetes igazgató. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Kiszombori Dózsa György Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Baloghné Papós Borbála

Baloghné Papós Borbála pedagógus családból származik. A hivatásszeretetet már gyermekként szívébe zárta. 1990. augusztus 1-től tanárként tért vissza egykori alma materébe.

A Kiszombori Dózsa György Általános Iskolában biológia-technika szakos tanárként kezdte pályáját.Édesanyja hatására a magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettséget is megszerezte.Szakmai tudásának köszönhetően hamar munkaközösség-vezetői pozíciót szerzett. 2004 óta látja el az ezzel a munkakörrel járó szakmai feladatokat.  Mentorpedagógus szakvizsgáját is jól kamatoztatja a mindennapokban.

Munkájának alapvető jellemzői a hivatástudat, gyermek- ésszakmaszeretet, következetesség, igényesség, pontosság, közösségért való felelősség.A problémamegoldásban és kompromisszumokban igen nyitott,szem előtt tartva a szabályosság kereteit úgy, hogy nyitott kérdéseket nem hagy.Olyan pedagógus, aki sokat tesz az iskola hírnevének öregbítéséért is.Határozottsága, vidámsága, mindig nyílt és őszinte viselkedése következtében tantestületénekmegbecsült, tisztelt és szeretett tagja. Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Gyulai Éva

Gyulai Éva gyógypedagógus, 1995 óta dolgozik a Pápay Endre Oktatási Intézményben, 2017-ben szakvizsgázott pedagógusi végzettséget szerzett differenciáló és fejlesztő szakpedagógia területen. Munkája során mindig nagy hangsúlyt fektetett az önképzésre, Intézményben eltöltött évei alatt számos tanfolyamon és továbbképzésen vett részt, munkája hatékonyabbá tétele érdekében. Mindennapi gyógypedagógiai munkáját a gyermekközpontúság jellemzi, pedagógusként közel tud kerülni a különböző személyiségű és értelmi képességű gyermekekhez. Érdeklődő, nyitott egyéniség, foglalkozásain figyelembe veszi a gyermekek eltérő képességeit, gondot fordít a felzárkóztatásra, a differenciált foglalkoztatásra. Évek óta sikeresen készíti fel tanulóinkat a Komplex Tanulmányi Versenyre, ahol jelenleg a Megyei fordulón I, az Országos Döntőn VII. helyezést ért el iskolánk csapata. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Ács Henriett

Ács Henriett gyermekszerető, gyermekközpontú pedagógusként közel tud kerülni a különböző személyiségű és értelmi képességű gyermekekhez. Empátia és támogató attitűd jellemzi. Figyelembe veszi diákjai képességeit, és ezek mentén alkalmazza a megfelelő tevékenységi formákat.

Ebben a tanévben tehetséggondozó tevékenységének köszönhetően diákjai „A Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Verseny” országos döntőjén6. helyezett lett a „Makói Felfedezők” csapata. A „IV. Béla kora történelemverseny”-ben SNI-s csapata szintén bejutott az országos döntőbe.

Munkája, elhivatottsága elismerésre méltó! Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Marczikáné Kálmánczi Andrea

MarczikánéKálmánczi Andreát nagyfokú hivatástudat és elkötelezettség, kreativitás és innovatív szakmai hozzáállás jellemzi. Gyermekszerető, gyermekközpontú pedagógus.A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszeres tanára, munkaközösség-vezetője. A DrummerHands és a Rhythm and Bass Ütőegyüttes művészeti vezetőjeként egész estés koncertek szervezője, résztvevője.

Több tanítványa választotta a zenei pályát, a művészi hivatást. Tehetséges növendékeivel rendszeres résztvevői és dobogósai az országos, nemzetközi, térségi, vagy megyei szintű zenei versenyeknek. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Maroslelei Általános Iskola
FELTERJESZTETT PEDAGÓGUS NEVE: Kaszáné Kovács Erika

Kaszáné Kovács Erika 1989. szeptember 1-jén kezdő pedagógusként került a Maroslelei Általános Iskolába.Elhivatottságával, ambiciózus attitűdjével, szakmai felkészültségével azonnal megtalálta a helyét a nevelőtestületben, azóta is az iskola oszlopos tagja. Osztályfőnöki munkájával példát mutat kollégái számára, osztályközösségeit őszinte szeretettel vezette és vezeti, emellett a felsős munkaközösség vezetője.Tanítványait sikeresen készíti fel tanulmányi versenyekre. Munkája és elhivatottsága alapján méltó az elismerésre! Gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola
FELTERJESZTETT DOLGOZÓ NEVE: Kazimír Piroska

Kazimír Piroska kötődése igen erős az iskolához, hiszen iskolás éveit is itt végezte el. Iskolatitkári feladatait mindig körültekintően végezte, végzi, munkabírása és precizitása és lelkiismeretessége követni való példa. Kollégáival és a tantestülettel nagyon jó kapcsolatot ápolt, segítették egymást a munkában, mindenkihez van egy jó szava. Humorával segített átlendülni a nehézségeken.Az iskola egyik alappillére, kedves, humoros személyisége meghatározza az iskola mindennapjait.

A mi Pirónknak nagyon boldog, aktív nyugdíjas éveket kívánunk és az elismeréshez szívből gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
FELTERJESZTETT DOLGOZÓ NEVE: Bozsogi Csabáné

Bozsogi Csabáné, Ildikó 2009. 01. óta az iskola dolgozója. Feladatait mindig lelkiismeretesen és pontosan végzi. Igazi csapatember. Ötleteivel, gyakorlatiasságával sokat segít a napi munka vagy egy-egy nagyobb feladat összehangolásában. Nincs számára lehetetlen, rugalmasságával, jó problémamegoldó képességével a hirtelen adódó helyzeteket is koordinálni tudja. Megbízható, segítőkész és nagy teherbírással rendelkezik.

A tanulókkal is jó kapcsolatot alakított ki, minden tanulót név szerint ismer. A pedagógusok is kedvelik közvetlen, vidám természetét. Munkájához gratulálunk!

INTÉZMÉNY NEVE: Makói József Attila Gimnázium
FELTERJESZTETT DOLGOZÓ NEVE: Batik Tiborné

Munkájára mindig igényes, nagy teherbírással rendelkező, szelíd természetű munkatársként ismertük meg. A gimnázium dolgozóival és tanulóival mindig kedves, közvetlen magatartása és segítőkész hozzáállása segítette abban, hogy az intézményi közösség elismert tagjává vált Az iskolai rendezvények háttérmunkáiban mindig szerepet vállalt. Tevékenysége nagy mértékben segíti az intézmény működését. Jó egészséget és hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki!

forrás: promenad24.hu