A Szegedi Fekete István Általános Iskola „F.É.K.ezz Velünk!” esélyegyenlőségi programja óriási sikert aratott a 2023. évi Világ Legnagyobb Tanórája "EGYÜTT=MŰKÖDÜNK” című pályázatán. Januárban érkezett a hír: országos 3. helyen végzett a projekt.

A Szegedi Fekete István Általános Iskola „F.É.K” elnevezésű kezdeményezése 2022-ben debütált, és eddigi útján kétféle jelentésárnyalatot is kapott.  A „Fogom – Értékelem – Közvetítem” megközelítés mellett 2023-ra megszületett a „Fogadó Érzékeny Közösség” elnevezés is.

2023-ban – az 5. évfolyamos diákok számára megszervezett „F.É.K.ezz Velünk!” programsorozattal – komoly állomásához érkezett a kezdeményezés, melynek elsődleges célja a különböző testi vagy tanulási akadályozottsággal küzdő tanulók nehézségeinek bemutatása és a társintézmények között kommunikáció, illetve tapasztalatszerzési lehetőség megteremtése.

A „F.É.K.” küldetése remekül illeszkedik az ENSZ által 2015-ben meghirdetett Fenntarthatósági Fejlődési Célok 10. célkitűzéséhez, amely az országok közötti és az azokon belüli egyenlőtlenségek csökkentésére irányul. A Belügyminisztérium, mint projektgazda megbízásából és a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében megrendezésre kerülő Világ Legnagyobb Tanórája „EGYÜTT=MŰKÖDÜNK” című pályázatának is ez volt a témája. A pályázaton ezt a célt szolgáló, helyi szinten megvalósítható közösségi tevékenységgel lehetett részt venni.

A „F.É.K.” ezúttal sem fékezett, pályázott és nyert! Az ötletgazda iskola csapata országos 3. helyezést ért el az 5-8. évfolyamos kategóriában.

 

 

„Büszkék vagyunk diákjainkra és pedagógusainkra, akik lelkesen és kitartóan vettek részt a projekt tervezésében, bemutatásában. Hálásak vagyunk a Nem Adom Fel Alapítvány munkatársainak, akik segítettek bennünket a megvalósításban.

Esélyegyenlőséget támogató projektünk nem zárult le, jövő tanévben folytatjuk a megkezdett munkát, hiszen országos elismerésünk erre ösztönöz és kötelez bennünket!” – olvasható az iskola facebook oldalán.