Ötcsillagos osztálykirándulás

Publikálva: 2024. március 5.

Egy osztálynyi nyolcadikos indult el ma Törökországba nyertes Erasmus+ pályázatnak köszönhetően. A diákokat 8 pedagógus kísérte el. Eddig ilyen utazásokon csak kis csoportokban volt lehetőség részt venni.

Az Erasmus pályázat lehetőség a nyelvtanulásra és más kultúrák, illetve oktatási stratégiák, oktatási struktúrák megismerésére mind a diákok, mind a pedagógusok szempontjából.Az, hogy már általános iskolában lehetősége van a gyerekeknek külföldi tanulmányi útra menniük, az érintett gyerekek és családjaik, az intézmény és a tankerület számára is büszkeség és felelősség. Az, hogy a szülők elengedik a gyerekeket külföldre, az intézmény, a pedagógusok felé hatalmas bizalomról is árulkodik.A tankerület oldaláról pedig: az Erasmus+ program középpontjában a szakmai fejlődés támogatása, az oktatás minőségének fejlesztése áll. Ezért is fontos, hogy a debreceni intézmények nyitottak az Erasmus pályázatokra.

Az ilyen utazások eddig kis létszámban (jellemzően 3-4 diák és néhány pedagógus) történtek. Unikális, hogy a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolából 27 diákot és 8 pedagógust fogad az Antalyában (Törökország) lévő iskola március 5. és 12. között. A program során lehetőség nyílik egy más nemzet oktatási rendszerének megismerésére, hiszen a tanulók a kinti intézményben órarend szerinti foglalkozásokon vesznek részt, a matematikától egészen az úszásig. A diákokat minden nap iskolabusz viszi a szállodából az iskolába és vissza. A pedagógusok egy része ún. „job shadowing" programban vesz részt, ami azt jelenti, hogy a török intézményben tanító pedagógusokkal együtt tartanak órát, illetve hospitálnak a foglalkozásokon. A többi pedagógus pedig a mi diákjaink társaságában tölti a napot. A 35 fős csapat egy tengerparton lévő szállodában lesz elhelyezve, amely a tanítási órák után lehetőséget ad kikapcsolódásra, pihenésre, kellemes időtöltésre.

A program további pozitív hozadéka, hogy az oktatási rendszeren túl, a résztvevők bepillantást nyernek a fogadó ország kultúrájába, szokásaiba, hagyományaiba és gasztronómiájába is.

Galéria: Gyülekeznek a Törökországba induló diákok a debreceni Főnix Aréna parkolójában

Galéria: Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ tankerületi igazgatója interjút ad a Debrecen Televíziónak

Galéria: Hetei József, a Debreceni Benedek Elek Általános Iskola igazgatója köszönti a jelen lévő diákokat, szülőket, pedagógusokat

Galéria: Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ tankerületi igazgatója személyesen köszön el a külföldre utazó diákoktól

Galéria: Várják az indulást a diákok és kísérők a debreceni Főnix Aréna parkolójában

Galéria: Buszra szállnak az utazók

Menü

Navigáció