Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola - az energiatudatos iskola

A legolcsóbb és legzöldebb energia az, amit nem használunk fel, illetve meg sem termelünk – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök, a Virtuális Erőmű Program (VEP) fővédnöke a X. jubileumi díjátadó rendezvényen, amelyet a Parlament Felsőházi termében az energiatakarékosság világnapján tartottak. A gálán 13 kategóriában 154 díjat adtak át. A Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola elnyerte az energiatudatos védjegyet.

Kis Attila intézményvezető-helyettes elmondása szerint hagyomány az iskolában a környezettudatos nevelés. Beépült az iskolai programba az állatok, a Föld, a víz világnapjának megtartása, felhívják a gyerekek figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés, az energiatakarékosság fontosságára. A tanulók ellenőrzik az iskola energia-hőmérőjét, amely mutatja a megtakarítás alakulását, több saját környezetvédelmi és hulladékhasznosítási projektjük van, részt vesznek a „sulizsák” programban, rendszeres a papírgyűjtés, évek óta szelektíven gyűjtik a hulladékot, gyakran szerveznek vetélkedőket is.

Idén az Ökoiskola cím elnyerését pályázták meg, a feltételeket szinte már most teljesíteni tudják. Molnár Ferenc, ügyvezető, Kovácsné Balázs Tünde, az iskola német nemzetiségi tagozatának vezetője, Szili Katalin, alapító és tiszteletbeli elnök és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke