2019. október 10-én ünnepélyes átadó keretében adták át a felújított tornatermet a Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumban

A Decathlon  Magyarország  által  kiírt  „Sportból a legtöbbet 2019 " elnevezésű pályázaton nyert 6.300.000. forintból újult meg a korábban a 60-as években felújított tornaterem,  így a tanulók már a mai kornak megfelelő csarnokban sportolhatnak.

A Szolnoki Tankerületi Központ és az általa fenntartott intézmények is rendszeresen figyelemmel kísérik az intézmények szakmai megújulását és az infrastruktúra fejlesztését támogató pályázati lehetőségeket. Az itt tanuló gyerekek és fiatalok fejlődéséhez, eredményes fejlesztéséhez elengedhetetlen a rendszeres testmozgás, a sport nyújtotta fejlesztési lehetőségek kihasználása. A tornatermet a testnevelés órák és sportfoglalkozások céljából minden tagozat, minden osztály használhatja a mindennapi testneveléshez és a délutáni szakkörökhöz egyaránt, mely összesen 152 tanulót jelent. E mellett helyszínéül szolgál számos rendezvénynek is, mivel rendszeresen szervez az intézmény regionális és megyei versenyeket is.

 

Szabó Mihály az intézmény vezetője az átadóünnepségen kiemelte, hogy a hagyományaink ápolása nem csak felelősségünk, hanem kötelességünk is. Ehhez a teremhez pedig rengeteg hagyomány fűződik. Az évtizedek alatt számtalan rendezvénynek adott otthont, de a sport területén is megannyi szép eredménynek, nagyok sok kiváló sportoló kezdeti lépéseinek és későbbi sikereinek volt „szemtanúja”.

Az eredmények mögötti munka elindítója Mihályi János volt, egy olyan gyógypedagógus és testnevelő, akinek a neve az évtizedek alatt összeforrt a homoki sporttal. Elkötelezettségéről, a sport iránti alázatáról az ország minden pontján tisztelettel, elismeréssel beszéltek. Neve még évekkel nyugdíjba vonulása után is említésre került megyei és országos versenyeken egyaránt.

Mihályi János,  1959 – 1996-ig dolgozott az intézményben. Ez alatt az idő alatt fáradhatatlanul törekedett arra, hogy a homoki sportot a lehető legmagasabb szintre emelje. Ezt bizonyítja az a rengeteg érem, kupa és oklevél, amit tanítványai szereztek az idők folyamán. Ennek kifejezésére a megemlékezés záró mozzanataként leleplezték a tornaterem bejárata felé elhelyezett, emlékét őrző márványtáblát.

Az ünnepség végén az iskola tanulói birtokba vehették a korszerű tornatermet és a számos új sportfelszerelést.