Szélesre tárta kapuit május 11-én szombaton a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola. Már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás az intézmény egész területén, s bár aggódó szemek kémlelték az eget, hogy vajon kegyes lesz -e az időjárás a szabadtéri programokhoz-, felesleges volt az aggodalom, jó időben és nagyon szép és tartalmas napot töltöttek együtt gyerekek, szülők, a város civil szervezetei, intézmények csapatokká formálódva.

A Családi Napon játékos, vidám ügyességi feladatokkal készült a szervező iskola. Húsz csapat mérte össze erejét, tudását.

A kisebbek számára ugrálóvár, az egészséges életmód jegyében sporteszközök és persze étel-ital is volt, mindenre gondolt az iskola.

Szabóné Dr. Végh Annamária intézményvezető elmondta: hagyomány már a Családi nap, s azzal a céllal szervezik meg minden évben, hogy az inkluzív nevelést preferálják, ennek pedig egyik eleme a fenntartható fejlődés témaköre, ami az iskola törekvése is.

Egy igen komoly pályázati eljárásban volt sikeres az iskola, az Inclusive Schools Making a Difference for Roma Children pályázaton 12 ezer 150 eurót nyertek, ami komoly eredmény, hiszen az országból összesen 8 iskola került a programba. Ennek lényege, az inklúzió, a befogadás, elfogadás, nyitás elősegítése több területen: empátiával, az egészség, a környezettudatosság, újrahasznosítás terén is. Erről szóltak a feladatok, az egész színes nap.