A Balassagyarmati Tankerületi Központ ünnepi rendezvényen köszöntötte pedagógusait
„A gyermekek úgy éreznek, ítélnek és cselekednek, miként azt azoknál látják, akiket szeretnek és becsülnek!” (Dr. Wlassics Gyula)
Június 6-án, pedagógusnap alkalmából díjak és elismerések átadásával színesített ünnepséget rendezett a Balassagyarmati Tankerületi Központ a balassagyarmati régi vármegyeháza dísztermében, melyre a tankerületi központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények valamennyi pedagógusa meghívást kapott.
Az ünnepséget, melyen több mint 300 pedagógus jelent meg, Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató nyitotta meg. Kiemelte, hogy felnőtté, de inkább emberré nevelni, követendő példát adni, kitárni a világot a fiatalok elé, a legnemesebb feladatok egyike. Ezt végzik nap mint nap a tanítók és tanárok, leküzdve a rájuk bízott gyermekek különbözőségeiből adódó nehézségeket. Folyamatosan megújuló erővel kell szembenézniük a gyorsan változó élet egyre égetőbb kihívásaival, és teszik azt, ami a hitvallásuk, ami a hivatásuk.
Balla Mihály országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket. Kifejtette véleményét arról, hogy nagy felelősség terheli a mostanában dolgozó pedagógusokat, hiszen olyan villámgyorsan változik a világ, hogy képtelenség előre „megmérni”, mi várható 10-20 év múlva. A technika, a technológia határtalan mértékű fejlődését látva nem tudni, mivel szembesülnek majd a jövőben a ma iskolába kerülő gyermekek. Ugyanakkor kiemelten fontosnak tartja, hogy ezek a nemzedékek a lehető legjobb oktatásban, képzésben részesüljenek, hiszen évtizedek múlva ők adják majd a munkavállalók tömegeit.
Az ünnepségen gyémántoklevelet vehetett át 4 nyugdíjas pedagógus, Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott 10 pedagógus, Miniszteri Elismerő Oklevélre érdemesült 4 pedagógus. A hagyományokhoz híven idén is emléklapok átadására került sor az intézmények pedagógus közösségeiből kiemelt kollégáknak, megköszönve áldozatos oktató-nevelő munkájukat.
Igazgató asszony emléklappal köszönte meg azoknak az intézményvezetőknek a munkáját, akik felelősségteljes, pontos, odaadó munkával irányítják iskolájukat.
Az elismerések átadását kulturális műsorbetétek tarkították, majd egy szerény állófogadással zárult a rendezvény.