A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében ünnepelte a Debreceni Tankerületi Központ pedagógusnapi ünnepségét 2024. május 31-én.

Az eseményen méltóságteljes keretek között adták át a 2017-ben alapított Nemzedékek Jövőjéért Díjakat, mellyel elismerték az oktatás terén végzett kimagasló munkát. Emellett átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket és a Miniszteri Elismerő Okleveleket azoknak, akik hosszú évek óta szívvel-lélekkel szolgálják a hazai oktatás ügyét. Az eseményen Türk László tankerületi igazgató úr megköszönte a pedagógusok egész éves áldozatos munkáját, valamint beszédet mondott Dr. Papp László polgármester úr is, aki méltatta a pedagógusok elhivatottságát.


A Debreceni Tankerületi Központ Nemzedékek Jövőjéért Díját kapta:

Borbélyné dr. Bacsó Viktória, a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum főigazgató-helyettese

Sebestyén Mária Róza, az Ibolya utcai Általános Iskola tanító, magyar szakos tanára

Karácsony Andorné, a Hallássérültek egységes Gyógypedagógiai Módszertan Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium tanító, magyartanár szakos kollégája

Balogh Sándorné, a Debreceni Tankerületi Központ titkársági referense

 


Galéria (balról jobbra): Dr. Papp László, Borbélyné dr. Bacsó Viktória, Sebestyén Mária Róza, Karácsony Andorné, Balogh Sándorné, Türk László


Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át:

Petőné Horváth Mária Magdolna, a Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola igazgatója

Bársonyné Nyalka Ilona, a Vénkerti Általános Iskola angol-orosz szakos tanára


Galéria (balról jobbra): Dr. Papp László, Petőné Horváth Mária Magdolna, Bársonyné Nyalka Ilona, Türk László


Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott:

Bagoly Béla Gézáné, az Ábrányi Emil Általános Iskola történelem és népművelés szakos pedagógusa

Barcsa Lajosné, az Epreskerti Általános Iskola könyvtár-informatika szakos pedagógusa

Bekő Éva Andrea, a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI tanító, könyvtár szakos pedagógusa

Gődény Edit, a Debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium gyógypedagógusa

Kótiné Varga Mária, a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI tanítónője

Szegediné Timári Katalin, a Vénkerti Általános Iskola és AMI tanítónője

Varga Mihályné, a Lilla Téri Általános Iskola tanítónője

Vincze Teréz, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI főigazgató-helyettese, angol szakos pedagógusa


Galéria (balról jobbra): Dr. Papp László, Bagoly Béla Gézáné, Barcsa Lajosné, Bekő Éva Andrea, Gődény Edit, Kótiné Varga Mária, Szegediné Timári Katalin, Varga Mihályné, Vincze Teréz, Türk László