A Balassagyarmati Tankerületi Központ a fenntartásában lévő köznevelési intézmények diákjai számára három témakörben pályázatot írt ki

A tantermen kívüli, digitális oktatásra való átállás 2020 márciusában új helyzetet teremtett az iskolák és a diákok mindennapjaiban. Megszűnt a folyosói zsibongás, a tanórák és a baráti beszélgetések online térben folytak.
A Balassagyarmati Tankerületi Központ az otthoni tanulási folyamat felpezsdítéseként alkotói pályázat kiírásával szólította meg a diákokat.
Három kategóriában vártuk a pályaműveket azzal a kikötéssel, hogy azok tükrözzék a diákokat foglalkoztató gondolatokat, mozgósítva kreativitásukat, alkotói hajlamukat, fantáziájukat az iskola falain kívül is.
Nagyon sok igényes pályamunka érkezett online úton hozzánk, és reméljük, amíg a rajzolással, versírással, meseírással foglalatoskodtak a gyerekek, az alkotás folyamatában kikapcsolódtak, feltöltődtek.

A díjazásban részesülő diákoknak Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató személyesen adta át az okleveleket és az értékes díjakat minden érintett intézményben külön-külön, a biztonsági előírások betartása mellett.

Minden pályázatot beküldőnek szívből gratulálunk, és kívánjuk, hogy alkotói kedvük megmaradjon a továbbiakban is!

EREDMÉNYEK:

1. Rajzpályázat  „Az én hősöm” címmel

       Korosztály:    1-4. osztályosok
1. helyezett: Békési Áron    - Kiss Árpád Általános Iskola, 1. o.
2. helyezett: Pető Bercel     - Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola,  2.o.
3. helyezett: Szabó Virág    - Hesz Mihály Általános Iskola, 4.o.
Különdíj:      
Farkas Vanda Panna  - Nőtincsi Általános Iskola,  2.o.        
Kosik Hanna                - Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola,  2.o.

       Korosztály:     5-8. osztályosok
1. helyezett: Szolik Emília      - Kiss Árpád Általános Iskola, 8.o.
2. helyezett: Tóth László        - Berceli Széchenyi István Általános Iskola, 7.o.
3. helyezett: Molitórisz Dániel - Őrhalmi József Attila Általános Iskola,  8.o
Különdíj: 
Balázs Boglárka                      - Kiss Árpád Általános Iskola, 7.o.

2. Meseíró pályázat

       Korosztály:    1-4. osztályosok
1. helyezett: Bakos Bendegúz  - Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola, 2. o.
2. helyezett: Szél Bíborka Blanka - Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, 3.o
3. helyezett: Kereszti Petronella Katalin  - Ráday Gedeon Általános Iskola, 3.o.
                     
       Korosztály:     5-8. osztályosok
1. helyezett: Rási Kata Sára                    - Hesz Mihály Általános Iskola, 5.o.
2. helyezett: Csepregi Horváth Borbála   -    Hesz Mihály Általános Iskola, 5.o.
3. helyezett: Kalocsai Kiara                     -    Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola,  7.o

3. Versíró pályázat

      Korosztály:    5-8. osztályosok
1. helyezett: Juhász Márton       -   Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, 8.o.
2. helyezett: Szarvák Koppány  -   Hesz Mihály Általános Iskola, 6.o.
3. helyezett: Varga Viktória        -   Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola, 7.o.
Különdíj:
Pető Attila     - Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 5.o.

      Korosztály:   középiskolások
1. helyezett: Szabó Franka Barnabás   - Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium, 9. évf.
2. helyezett: Szabó Adrián                   - Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium, 10.évf.
3. helyezett: Busai Barbara Brigitta     - Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium, 10. évf.