A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulói, pedagógusai 2018 júliusában egy tíznapos tanulmányúton vettek részt a lengyelországi Nowy Sachban. A látogatás viszonzásaként a lengyel városból 2018
Lengyelországi diákok a DFG-ben
A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulói, pedagógusai 2018 júliusában egy tíznapos tanulmányúton vettek részt a lengyelországi Nowy Sachban. A látogatás viszonzásaként a lengyel városból 2018. szeptember 28-30. között láthattunk vendégül 4 tanulót és 4 kísérőt közöttük Andrzej Przybyszowski sebész főorvost, és Grzegorz Rams intézményigazgatót.
A pénteki érkezés után iskolánk tanulói egy közös pizzázásra hívták a lengyel gyerekeket, a felnőttek szakmai megbeszélést tartottak, melyen a testvériskolai kapcsolat megteremtésének alapjait beszélték meg. Este közösen Pátyodon tettek látogatást, ahol a Gimnázium esti tagozatos képzését keresték fel, a beszélgetést egy jó hangulatban zajló vacsorával zárták.
Szombaton szatmári körútra indult a csapat, amely ismét kiegészült az Gimnázium tanulóival. Először Penyigére a Lekvárdába mentek, ahol megismerték a lekvárkészítés kellékeit, a főzés menetét. Túristvándiban a működő vízimalmot csodálhatták meg a vendégek, míg Szatmárcsekén a műemléktemető csónak alakú fejfái jelentettek számukra különleges látványosságot. A csekei templomlátogatások és a Kölcsey emlékszoba megtekintése után az érdeklődőket gyönyörű látvány fogadta a nagyari Luby-kastélyban, majd a kisari Látogató Központ interaktív játékai lenyűgözték a őket. A kirándulás utolsó állomása a cégénydányádi Kende kúria volt, ahol a Hortobágyi Nemzeti Park Nyírség-Szatmár-Bereg tájegységének vezetője, Habarics Béla vezette végig a látogatókat. A Betyáros csárdában elfogyasztott közös vacsora után ismét szakmai megbeszélés következett.
A 30-án hazainduló vendégek programjának megszervezése közös összefogás eredménye volt, ahol a Mátészalkai Tankerületi Központ mellett a polgármesterek, vállalkozók is jelentős segítséget nyújtottak. Ezúton is megköszönjük a támogatóink önzetlen felajánlását.