Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatom, hogy Gőbölösné Pénzes Mária, a Kálozi Szent István Általános Iskola igazgatója nagy türelemmel viselt betegsége után elhunyt.

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatom, hogy Gőbölösné Pénzes Mária, a Kálozi Szent István Általános Iskola igazgatója nagy türelemmel viselt betegsége után elhunyt.

Személyisége, és elszánt hivatástudata példaértékű volt.

1999-től volt aktív, megbecsült tagja a Kálozi Szent István Általános Iskolának, ahol tanítóként , osztályfőnökként kezdte hivatásának gyakorlását. 2006-tól önkormányzati képviselőként is segítette szeretett településének fejlődését, meghatározója volt a közösségi és kulturális életnek.

2011-ben lett az Iskola általános igazgatóhelyettese. Ezen időben szerezte meg a közoktatás-vezetői szakvizsgát, ahol személyesen is tanítottam Marikát, és megismertem elhivatottságát.

2017 augusztusától SZMSZ szerint látta el az Iskola vezetését, majd miniszter úrtól 2018 januárjában kapta meg öt éves megbízását.

Vezetői pályázatában kiemelte, hogy hivatásként tekint pedagóguspályájára, mindig pozitív, optimista életszemlélet vezérelte. David Brooks-ot idézte: „Akinek hivatása van, úgy érzi, nincs választása, engedelmeskednie kell a hívásnak, különben nem talál rá a saját életfeladatára, küldetésére.”

Hiszem, hogy Marika megtalálta az életfeladatát, és fájdalmasan gondolok arra, hogy 49 évesen fejezte be evilági küldetését.

Nyugodjék békességben!

Török Szabolcs

tankerületi igazgató