Siker koronázta november 21-én a Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégiumban a 2022/2023. tanév gólyáinak hagyományos bemutatkozó előadását, a névadó műsort.
Névadójuknak és példaképüknek az első magyar diplomás orvosnőt, Hugonnai Vilmát választották, aki kitartóan és eredményesen küzdött a nők tanuláshoz való jogaiért, értékeik elismeréséért, a női egyenjogúságért. Ezt a küzdelmet jelenítették meg egy kb. 15 perces színdarabban.

A csoport minden tagja – ki-ki az alkata és a vérmérséklete szerint – kivette a részét a munkából, és hozzájárult a sikerhez. A darab összeállítása és a próbák során a lányok rendkívül önállónak, kezdeményezőnek és kreatívnak bizonyultak. Minimális felnőtt beavatkozással hozták létre a darabot. A szövegíró és a rendező is közülük került ki. Maguk találták ki és készítették el a saját jelmezüket. Időnként szó szerint lázas munka folyt, szövegírónk ugyanis 40 fokos láz mellett alkotta meg kis remekművét.


A jeleneteket úgy állították össze, hogy a 20 fős csoportból majdnem mindenki legalább egyszer megjelent a színpadon. A főbb szerepeket alakítók megcsillantották színészi tehetségüket is.
A szereplőkön kívül a technikai közreműködőknek – a díszleteseknek, a hang-és fénytechnikusnak, a kellékesnek és a függönymozgatónak is köszönhető, hogy a bemutató zökkenőmentesen zajlott.

A felkészítő tanár nyugodt szívvel, a hátsó sorokból élvezhette az előadást, tudván, hogy nélküle is minden rendben fog menni.
A nézők – mind a tanárok, mind a diákok – elismeréssel nyilatkoztak a műsorról.
Forrás: Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium