A beiratkozás időpontja: 2023. április 20. és 21. (8-19 óra között)

  

FELHÍVÁS

a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

Az Nkt. 45.§ (2) bekezdése rögzíti, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21.§-a értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.

Az Nkt. 50.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint a gyermek felvételéről az iskola igazgatója dönt.

Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtott, de az intézmény fenntartójának címzett kérelemmel – a szülő eljárást indíthat jogszabálysértésre, az intézmény belső szabályzatának megsértésére, illetve érdeksérelemre való hivatkozással. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.

Mit kell tudni a 2023/2024-es tanévre történő beíratásról?

A Rendelet 22.§ (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára az alábbiak szerint:

1.      A beiratkozás időpontja: 2023. április 20. és 21. (8-19 óra között)

2.      A felvételi kérelem benyújtható a KRÉTA rendszer e-Ügyintézés felületén (https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap) keresztül is. A KRÉTA rendszer működéséről és a beiskolázás részleteiről az iskolák honlapján találhatnak tájékoztatást. Elektronikus formában benyújtott felvételi kérelem esetében a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok (gyermek nevére kiállított, személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok) eredetijének személyes bemutatása továbbra is szükséges.

3.      Fontos, hogy az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, nyomtatványokat mindkét törvényes képviselő aláírásával ellátva kell benyújtani. A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülő felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

4.      Ha a szülőknek nincs ettől eltérő szándéka, a kötelező felvételt biztosító körzetes iskola a gyermeket hivatalból felveszi. A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzetes iskoláját a keresőfelületen (https://kir.hu/korzet) vagy a Külső-Pesti Tankerületi Központ honlapján (https://kk.gov.hu/altalanos-iskolai-korzethatarok-a-2023-2024-es-tanevre) találják meg.

5.      A tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt iskola hivatalból felveszi.

6.      A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt – ha a felvételi követelményeknek megfelel - a nemzetiség nyelvén vagy a nemzetiség nyelvén és magyarul tanító iskolába, tagozatra, osztályba, csoportba fel vagy át kell venni.

7.      Magyar állampolgár tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Ha a tanköteles tanuló külföldön kezdi meg iskolai tanulmányait, azt a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából be kell jelenteni a 2011. évi CXC. törvény 91. § (2) szerint az Oktatási Hivatalnak.

A nem magyar, kiskorú állampolgár akkor tanköteles Magyarországon, ha

           menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,

           a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,

           a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.