Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program megvalósítása a Mátészalkai Tankerületi Központhoz tartozó iskolákban

Kedvezményezett neve: Mátészalkai Tankerületi Központ
Projekt címe: „Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program megvalósítása a Mátészalkai Tankerületi Központhoz tartozó iskolákban”
Szerződött támogatás összege: 89 998 550 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 100 %

Projekt tartalmának bemutatása:

Tankerületi Központunkhoz 4 járás iskolái tartoznak, ezen intézményekből 10 általános iskolát választottunk ki, ahol az össztanulói létszám 2726 fő. Ebből a létszámból összesen 950 fő bevonását tervezzük, 1200 fős résztvevői létszámmal (1000 fő részvételét tervezzük napközis és 200 fő részvételét tervezzük bentlakásos programon, melyben az egyes hetek között lehetnek átfedések, így az indikátor számot 950 főben határoztuk meg.)

Programjainkat úgy állítottunk össze, hogy valamennyi intézmény számára biztosítjuk, hogy tanulói részt vehessenek a bentlakásos táborokban is.  A bevont intézmények esetében intézményenként 100-100 diák vehet részt napközis programon és 20-20 diák bentlakásos programon.

A tervezés során figyelembe vettük, hogy egyenlő esélyű hozzáférést biztosítsunk a HH és HHH-s gyermekeknek. A tervezett programokba bevonásra kerülnek SNI-s és BTM-es tanulók is.

Lehetőséget adunk, illetve számítunk is a megvalósítás során a közösségi szolgálatot teljesítő középiskolásokra is a programok megvalósítása során: 12 fő bevonását tervezzük.

A pályázat keretében vállaljuk, hogy szorosan együttműködünk az EFOP-3.2.15-VEKOP-17 kiemelt projekt kedvezményezettjével, a programba bevonásra kerülő, de még korábban képzésen részt nem vett pedagógusaink részt vesznek az általuk szervezett pedagógus továbbképzéseken, segítjük őket a szakmai rendezvények hatékonyságának növelésében, valamint alkalmazzuk az általuk kidolgozott témamodulokat, programsablonokat. Bentlakásos programunk során az általuk minősített szálláshelyet vesszük igénybe.

A táborok tematikáját az alábbiak szerint terveztük:

  • Nomád, kaland
  • Közlekedés, KRESZ, port, egészségre nevelés

Napközis táborainkat helyben, a fejlesztésbe bevont iskolában szervezzük meg, míg bentlakásos táborainkat a nyírgyulaji SZAFI Kempingbe tervezzük.

Kiemelt céljaink a hátrányos helyzetű tanulók fejlesztésében:

-  Tanulóink sajátítsanak el olyan tanulási módszereket, technikákat, amelyekkel eredményesek lesznek az önképzésben, szilárd ismereteket eredményeznek a tanulási folyamatok során.

-  A helyi tanterv műveltségtartalmának elsajátításával tanulóink feleljenek meg a kilencedik évfolyam bemeneti követelményeinek.

- Tanulóink egyéni érdeklődésüknek és képességüknek megfelelően válasszák meg a továbbtanulás irányát.

-  Az önművelésre törekvés, az élethosszig történő tanulásra való felkészülés váljon a tanulók igényévé.

Projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.09.30

Projekt azonosító száma: EFOP-3.3.5-19-2020-00036