A Debreceni Tankerületi Központ, mint állami fenntartó és Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, mint önkormányzati intézményfenntartó együttműködik a beiskolázás eredményes megszervezésében és lebonyolításában.

A Debreceni Tankerületi Központ, mint állami fenntartó és Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, mint önkormányzati intézményfenntartó együttműködik a beiskolázás eredményes megszervezésében és lebonyolításában.

Pappné Gyulai Katalin a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója és Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere sajtótájékoztatón nyújtottak tájékoztatást a beiskolázás soron következő feladatáról a 2019. április 11 – 12-én megvalósuló beiratkozásról.  A sajtótájékoztatón részt vett Türk László, az Ady Endre Gimnázium intézményvezetője.

Fotó: Miskolczi János

 

Pappné Gyulai Katalin elmondta, hogy az állami fenntartású intézmények digitális fejlesztése, a KRÉTA rendszer használata kapcsán, a gyermekek törvényes képviselői kétféle módon kezdeményezhetik gyermekeik beiratkozását az általános iskola első évfolyamára a 2019/2020. tanévre vonatkozóan. Hagyományos papír alapon történő adminisztrációval, illetve az elektronikus jelentkezés lehetőségével kiegészített adminisztrációval, az e-ügyintézéssel, a https://eugyintezes.e-kreta.hu weboldalon történő regisztrációt követően.

 

Beszámolt arról is, hogy Debreceni Tankerületi Központ és Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, közös stratégiát dolgozott ki a tájékoztatás megszervezése vonatkozásában.  Ahhoz, hogy az óvodákban vagy az iskolákban az érintett családok minden információt és segítséget megkapjanak az online ügyintézés megvalósításához, 33 debreceni óvodavezető és 25 általános iskolai intézményvezető egyeztető értekezleten ismerte meg az elektronikus felületet és tekintette át a teendőket.  Az önkormányzati óvodák és általános iskolák eddigi kiváló partneri kapcsolatára építve közvetlenül az óvodákban is információt kaphatnak a szülők.

A Debreceni Tankerületi Központ általános iskoláinak honlapján részletes tájékoztató segíti a szülőket, de megkeresésre az iskolai adminisztrátorok egyéni támogatást is nyújtanak. A beiratkozáskor az intézményben számítógép lesz kihelyezve, így a szülő akár az iskolai helyszínen is igénybe veheti az online ügyintézést.

Azon esetekben, amikor a leendő elsős tanulónak testvére már az adott intézményben tanul, az iskola az ő e-ellenőrzőjén keresztül üzenetet küld a szülőnek, hogy gyermekének beiratkozását online módon megteheti.

Komolay Szabolcs alpolgármester arról beszélt, hogy a családok és város életében kiemelt szerepe van az elsősök beiskolázásának, ezért az állami és önkormányzati fenntartó összehangolt munkát végez, példaértékűnek nevezte az állami fenntartású intézményhálózat és az önkormányzat közötti együttműködést.

A város számára fontos, hogy kiszolgálja a lakosok igényeit és javítsa életminőségüket, ez a rendszer ehhez is hozzájárul– mondta, megjegyezve, hogy például iskolai étkezési díj online befizetésére már biztosított a lehetőség.

Türk László igazgató az iskolai elektronikus ügyintézés kedvező tapasztalatairól számolt be, mivel intézménye egy pilot program keretében kipróbálója volt a rendszernek. Közölte, hogy jelenleg 18 különböző ügyet kezel KRÉTA webes felület, többek közt osztályváltás, igazgatói engedélyek, szülői kérelmek, tanulói hiányzások igazolása bonyolítható e-ügyintézéssel, ami a felhasználók és az intézmény számára a feladatellátást gyorsabbá és kényelmesebbé teszi.