Családbarát programok az Egri Tankerületi Központban

Az Egri Tankerületi Központ minősített Családbarát munkahely. A Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című pályázaton az Egri Tankerületi Központ két millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

Az elnyert támogatási összegből munkahelyi, családbarát rendezvényeket szervezünk.  Programsorozatunk első állomásaként napközis tábort rendeztünk az őszi szünetben a tankerületi dolgozóink gyermekeinek óvodás kortól egészen gimnazista korig. A középiskolás tanulóknak lehetőségük volt a közösségi szolgálat teljesítésére is a tábor időtartama alatt. A gyerekek változatos programokon vehettek részt az eltelt öt napban; többek között a Dobó István Vármúzeum műhelyfoglalkozásán megismerkedhettek az Egri várral, az egri Tűzoltó Laktanyában beöltözhettek tűzoltónak, a Heves Megyei Rendőr-Főkapitányság rendőreitől közlekedésbiztonságot tanulhattak, a Harlekin Bábszínházban a Pom-pom meséi című előadást tekinthették meg. A Mágikus Pince szabaduló szobáiban kipróbálhatták logikai ügyességüket, valamint játékos vetélkedő, táncház, sportnap  is színesítette még az őszi tábort. A gyerekek jókedvűen, aktívan, nagy örömmel kapcsolódtak be a programokba.  Kollégáink lelkes, színvonalas szervezőmunkáját ezúton is köszönjük. A munkahelyi családbarát eseménysorozat a tankerületi Mikulás ünnepséggel folytatódik majd a közeljövőben.