A projekttel kapcsolatban három sajtónyilvános esemény megrendezésére került sor.

 A Szolnoki Tankerületi Központ  az EFOP-3.1.6-16-2017-00026 azonosító számú "Hinned kell, hogy a világ Teveled is ékes!”A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók minőségi ellátása a Szolnoki Tankerületi Központban c. projekt megvalósítása során ebben a tanévben három sajtó nyilvános rendezvénye volt.

A pályázatban a Szolnoki Tankerületi Központ  három intézménye vesz részt:

 a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat,

 a Szolnoki Liget Úti EGYMI Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola valamint  

a Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

 A tanév elején az résztvevő intézmények vezetői, valamint a projektmenedzsment tagjai tartottak értékelő megbeszélést, melyről a Szolnok Tv tudósítása itt tekinthető meg.

 A projekt megvalósítása során

„A szemnek tetsző mozaik a lélekig ér, így válik teljessé.”

Konferencia az együttnevelésről címmel került sor nagy érdeklődéssel kísért konferenciára.

Az erről szóló tudósítás itt látható.

 2018. decemberében a pályázati program megvalósításának keretében beszerzett informatikai eszközök átadására került sor a Szolnoki tankerületi Központban.

Szolnok Tv tudósítása itt látható.