„Hinned kell, hogy a világ teveled is ékes” címmel, a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók minőségi ellátása című, EFOP-3.1.6-16-2017-00026 azonosító számú projektnyitó konferencia 2018. március 21-én került megrendezésre a Szolnoki Tankerületi Központban.

Szutorisz-Szügyi Csongor, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatójának köszöntöje után, a nagy érdeklődésre számot tartó témák közül elsőként Dr. Kiss László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelés-igazgatási Főosztály szakszolgálati és gyógypedagógiai referensének, a „Minőségi szolgáltatás az oktatási ágazatban. A projektbe bevont intézmények jelene és jövője” című előadását hallgatták meg a résztvevők. Az előadás a fejlesztés irányainak meghatározásán át, a fő célcsoportok bemutatásától  az integrált foglalkoztatáson át,  a munkacsoportok kutatómunkája által bekövetkezett változások, eredmények felsorolásáig, egészen a pedagógiai szakszolgálatok jövőképének felvázolásáig széles palettán mutatta be a jelen kiindulópontot és a jövő elképzeléseit.



„Milyen (legyen) az az iskola, ahova súlyosan-halmozottan fogyatékos tanulók járnak?” címmel Dr. Márkus Eszter PhD ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet, főiskolai docens előadása következett. Az előadó körbejárta, hogy a súlyosan-halmozottan sérült tanulók esetében beszélhetünk-e nevelés-oktatásról. Megfogalmazta, hogy milyen legyen az az iskola, ahova a fenti tanulók járnak. Kiemelte, hogy legyen olyan iskola, ahová a súlyosan-halmozottan sérült tanulók járhatnak. Ez az iskola szükséglet-orientált, személyiség-központú legyen. Olyan iskola, ahol az a cél, hogy a tanulók a lehető legnagyobb önállóságot érjék el. Olyan iskola, ahova azért jár a gyermek, hogy együtt legyen másokkal, ahol teret kap a kommunikáció, az interakció, a participáció, az integráció, a kooperáció, ahol kialakulhat a szocializáció.


A következő előadást Dr. Perlusz Andrea az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Gyógypedagógiai Módszertani és Rehabilitációs Intézet főiskolai tanára tartotta „Hová tartunk? – Az integrált oktatás – nevelés nemzetközi trendjei és a hazai szolgáltatási rendszer illeszkedése" címmel. Az előadó megvizsgálta, hogy a hazai oktatás terén rendelkezünk-e megfelelő feltételekkel. A jogszabályi környezet, a szakpolitika és a tanterv megfelelő nálunk, ugyanakkor az ingyenes támogatás nem tökéletes (pl. szakirányú végzettség, infrastrukturális feltételek, óraszám elosztása tekintetében).

Másik kérdés, hogy fel vagyunk-e készülve az integrációra? Az osztálytermi gyakorlat alkalmas-e, az utazótanári gyakorlat megvan-e, pedagógusképzés felkészít-e – utóbbiban szerepel az integráció, de nincs a programoknak eredménye.

 Dr. Perlusz Andrea hangsúlyozta, hogy át kellene helyezni a gyógypedagógia fókuszát a gyermekről a pedagógusra, a befogadó környezet megteremtéséhez kellene segítséget nyújtani. Ehhez ismerni kell a többségi pedagógus tanítási stílusát, a módszertanát. 

Az előadó konklúziója szerint a feltételek tekintetében nem állunk rosszul, az integrált nevelés nem cél, hanem eszköz, hogy a jövőben toleráns társadalmi szerkezetben éljünk.  

 

„Sokfélék sokféleképpen, egy cél érdekében

 Együttműködéseink az ágazaton belüli és kívüli hálózatépítésben” címmel a projekt nyitókonferencián Szabó Győzőné szakmai vezető bemutatta a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók minőségi ellátása a Szolnoki Tankerületi Központban című projekt projektmenedzsmentjének tagjait, valamint térképen jelenítette meg, hogy a projektben a JNSZ Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézményében, Tagintézményeiben és Telephelyein összesen 134 kolléga vesz részt.

A pályázati program megvalósítása során mintegy 37 céggel kerülnek kapcsolatba a képzések, továbbképzések tárgykörében. A pályázatból a képzések értéke tetemes. Hasonlóan nagy tétel az informatikai beszerzés. Ez a lista nagyon sok laptopot, számítógépet, nyomtatót, tabletet, monitort tartalmaz.

A következő csoportba a fejlesztő eszközök tartoznak, ezen a listán négyszáznál több tétel található. Ezt egészítik ki a diagnosztikai és terápiás eszközök.

A pályázat megvalósítása során nagyon sokféle rendezvény kerül majd megvalósításra. Szülői klubok, gyógypedagógiai tanácsadásban, korai fejlesztésben érintett családok számára szervezett rendezvények, szemléletformáló és érzékenyítő tréningek. Ezen kívül tájékoztató és szakmai kiadványok készülnek pedagógusok, tanulók és szülők részére.

Egy újabb kategóriát képeznek a gyermekek és tanulók számára szervezendő fejlesztő foglalkozások.

Szinte minden tagintézmény tervezett hálózatépítést, másik tagintézménnyel, valamint a szomszédos megyék szakszolgálati intézményeivel.

A konferencia következő előadója Dr. Torda Ágnes projektmenedzser volt, „Fókuszban a megfelelőség, a projekt áttekintése a teljesítménykritériumok tükrében” címmel tartotta meg előadását.

Részletesen bemutatta, miből áll az EFOP 3.1.6. pályázati projekt, melyben a nyertes pályázó a Szolnoki Tankerület. Tájékoztatást nyújtott arról, hogy a pályázat célzott kiírását megelőzően az igényeket feltérképezték.

Az előadás során áttekintettük a projekt célokat, célcsoportokat, akik javára történik a megvalósítás, a pályázat időtartamáról, mérföldköveiről is esett szó. Nagy figyelmet fordított a projektmenedzser a pályázati dokumentáció bemutatására, részletezve az egyes tevékenységek, beszerzések elindításához szükséges eljárásokat. Az előadás során nyert információk nagymértékben segítik a pályázati projekt szabályoknak megfelelő lebonyolítását, a tervezett programok megvalósítását, beszerzések kivitelezését.

 

A konferencián lehetőség nyílt a pályázatban résztvevő szakemberek konzultációjára, az együttműködés erősítésére  a sikeres megvalósítás érdekében.