A Tiszaföldvári Telephely ünnepélyes átadására 2023. november 21-én került sor. A rendezvényen megjelent többek között Hegedűs István polgármester, Cseuz Zsolt alpolgármester, Soós Antalné Molnár Erzsébet, az Ifjúsági, Művelődési és Oktatási Bizottság elnöke, a telephely ellátási körzetében működő oktatási és nevelési intézmények vezetői, a Szolnoki Tankerületi Központ munkatársai, a Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeinek igazgatói, dolgozói.
A vendégeket Zsoldos Erzsébet, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója köszöntötte, majd Rusvai Károly, a Szolnoki Tankerületi Központ igazgatója a fenntartó szempontjából fogalmazta meg az új telephely kialakításának jelentőségét. Beszámolt arról, hogy az átalakítási munkálatokat közel 10 millió forinttal támogatta a Szolnoki Tankerületi Központ. Az átköltözés még a nyáron vette kezdetét, a részleges működés szeptember eleje után indult el, mostanra minden fejlesztés befejeződött.
Imréné Cselóczki Andrea, a Kunszentmártoni Tagintézmény igazgatója elmondta, hogy a Tiszaföldvári Telephely szervezetileg a Kunszentmártoni Tagintézményhez kapcsolódik, indokoltságát a hagyomány, valamint a környezetében, a járásban lévő köznevelési intézmények, óvodák, iskolák nagy száma teszi szükségessé. A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás jelenlegi felépítése 10 éves múltra tekint vissza. A Tiszaföldvári Telephely is ettől az időponttól kapcsolódott a rendszerbe, ezáltal a vizsgálatra, tanácsadásra, illetve fejlesztésre kerülő gyermekek/tanulók számára a lakóhely közeli ellátás biztosított. Hosszú időn át a helybéli Művelődési Központ épületében valósult meg a szakszolgálati ellátás. A Fenntartó Szolnoki Tankerületi Központ és Tiszaföldvár Város Önkormányzata összefogásával sikerült egy új épületbe költöztetni a Telephelyet, mely az 1920-as években iskolának épült, most pedig a szakszolgálati feladatellátásnak ad otthont.
A Telephelyen biztosított szolgáltatások: szakértői bizottsági vizsgálatok és a hozzájuk kapcsolódó szakértői vélemények elkészítése, a gyermekek, tanulók fejlesztése, logopédiai ellátás, nevelési tanácsadás, korai fejlesztés és a kiemelten tehetséges tanulók gondozása.
Az újonnan átadott épületben a vizsgáló és fejlesztő helyiségek tágasabbak, nagyméretű mozgásfejlesztő szoba áll rendelkezésre. Külön szoba került kialakításra a pszichológusok, valamint a logopédusok, számára is. Korszerű irodában történhet az adminisztrációs tevékenység megvalósítása, valamint a nevelői szoba is megújult. A szülők számára tágas, kényelmes váró helyiség biztosított. Az új Telephelyen gyermekbarát környezetben, szakmailag jól felkészült szakemberek végzik a pedagógiai szakszolgálati ellátást.