XVIII. TUDOK Élet- és Környezettudományi Tematikus Konferencia a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumban

Publikálva: 2018. február 23.

2018. február 9-10. között a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium adott otthont a XVIII. TUDOK Élet- és Környezettudományi Tematikus Konferenciájának. A Kutató Diákok Országos Szövetsége gondozásában megrendezésre kerülő konferenciára 55 előadással neveztek 8 különböző szekcióban.

Péntek délután, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermében megtartott megnyitót követően a szekcióelőadások keretében elméleti és kísérletes orvostudománnyal, genetikával, mikrobiológiával, valamint egészségtudománnyal kapcsolatos előadásokra került sor. A hallgatóság megtudhatta, hogyan vizsgálják az Alzheimer-kór kialakulását egerek segítségével, miért nem szabad várandósan alkoholt inni, milyen a robot inspirálta emberi agy.
Az előadásokat minden szekció esetében egy háromfős zsűri bírálta el. A zsűriben a Debreceni Egyetem ÁOK, GyTK, MK, valamint TTK karainak egyetemi oktatói, valamint középiskolai biológiatanárok vettek részt.


A szekcióelőadásokat követően Dr. Fábián István, a Debreceni Egyetem TTK Szervetlen és Analitikai Tanszékének tanára „Mindennapi átverések: csodavizek és csodasók” címmel tartott egy igen érdekfeszítő előadást.
A rendezvény szombat délelőtt folytatódott környezetvédelem, ökológia, illetve biológia témájú szekcióelőadásokkal. Az előadásokból megtudhattuk, miként lehet egy vízgazdálkodási modellt felállítani épülő zöld városrész esetén, vagy éppen azt, miért állnak vesztésre bizonyos kacsagének.
Azon résztvevőknek, akik nem voltak érintettek az előadásokban, a Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt. jóvoltából ingyenes élményfürdőzésre, a Bocskai István Múzeum jóvoltából ingyenes múzeumlátogatásra volt lehetősége.
Szombat kora délután, a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermében megtartott ünnepélyes záró rendezvényén aztán felszállt a fehér füst: átadásra kerültek a legjobbaknak járó könyvjutalmak és bemutatásra kerültek azon előadók, akik lehetőséget kaptak a Kárpát-medencei döntőn való részvételre.


A rendezvény megszervezésében a Gimnázium közel 20 alkalmazottja vett részt több hetes előkészítő munka keretében. A rendezvény nem valósulhatott volna meg a Berettyóújfalui Tankerületi Központ, Hajdúszoboszló Város Önkormányzat, a Hungarospa Hajdúszoboszló Zrt., valamint a Bocskai István Múzeum támogatása nélkül, melyet ezúton is köszönünk.

Menü

Navigáció