Szakmai konferencia

„ÍGY IS LEHET – CSELEKEDJÜNK KÖZÖSEN - Hogyan kompenzáljunk a hátrányból előnyt” című szakmai konferencia a Szerencsi Tankerületi Központ szervezésében

A Szerencsi Tankerületi Központ 2017. november 17-én tartotta meg az „ÍGY IS LEHET – CSELEKEDJÜNK KÖZÖSEN - Hogyan kompenzáljunk a hátrányból előnyt” című szakmai konferenciáját a Szerencsi Rákóczi-vár színháztermében.

A rendezvény fő célja az volt, hogy bemutassa a Szerencsi Tankerületi Központtal kapcsolatban álló szervezetekkel való együttműködést a hátránykompenzáció területén és a tehetségek motiválásában.

Az eseményen közel 400 pedagógus, intézményvezető, polgármester és köznevelési szakember vett részt, amely a Szerencsi Tankerületi Központ és az önkormányzatok között kialakított együttműködés eddig elért sikereit is bizonyítja.

Az eseményen dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár előadásait hallgathatták meg a jelenlévők, majd Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke a köznevelésben elért jó gyakorlatokat mutatta be.

A konferencián dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Koncz Ferenc, Szerencs város polgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket.

Szabó Árpád, a Szerencsi Tankerületi Központ igazgatója kiemelte, hogy a tankerülethez tartozó köznevelési intézmények tanulóinak jelentős része szociális, műveltségi hátrányokkal érkezik az iskolába, ezért is fontos a szakmai konferencia keretein belül az iskolák által alkalmazott jó gyakorlatok bemutatása.

Majd a Szerencsi Tankerületi Központ által alakított Művészeti Csoport produkciója, a csoport tagjait 15 iskola tehetséges tanulói alkotta.

Ezt követően Repka Attila olimpiai bajnok birkózó mutatta be a bekecsi iskola birkózó sportosztály kialakítását, majd Kontra Valéria, a Szerencsi Tankerületi Központ gazdasági vezetője ismertette a tankerületi központ által elnyert infrastrukturális és szakmai pályázatokat.

Vincze Szabolcs (Megyaszó), Molnár Tiborné (Taktakenéz) és Karsai Attila (Encs) intézményvezetők tartottak előadást hogyan valósul meg a hátránykompenzáció saját iskolájukban, és milyen módszerekkel segítik a tehetséges tanulók fejlődését.

A rendezvényt a Szerencsi Tankerületi Központ 49 köznevelési intézményeinek interaktív tárlatának megtekintésével zárták a résztvevők.

Menü

Navigáció