SPORTBEMUTATÓVAL INDULT A TANÉV EPERFÖLDÖN

Publikálva: 2021. szeptember 8.

Megszépült a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola sportcsarnoka.

A diákok zenés sportbemutatóval egybekötött ünnepségen vették birtokba az iskola mintegy 60 millió forintból megújult sportcsarnokát.

A műsort az iskola pedagógusának, Papp Róbertnek erre az alkalomra írt verse vezette fel, amelyet Matos Milán 7. osztályos tanuló tolmácsolásában hallhattak a résztvevők.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a kormányzati intézkedésekkel összhangban fontosnak tartja, hogy a 21. század elvárásának megfelelő körülményeket biztosítsanak a városban élő családok számára. Ehhez járul hozzá a felújított sportcsarnok is.

Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerület igazgatója köszöntő beszédében kiemelte: Az intézmény sportcsarnoka az elmúlt 3 év folyamatos fejlesztéseinek eredményeként újult meg. A tankerület 2018-ban az EFOP-4.1.3 projektben 21,5 millió forintból szigeteltette a tetőzetet, pótolták a leázott vakolatot és a festést is. A mennyezeten lévő világítótesteket törésvédelemmel ellátott világítótestekre cserélték. A tornaterem jobb helykihasználása érdekében térelválasztó függönyt szereltek fel. A felújítás azonban itt még nem ért véget. A Bajai Tankerületi Központ kiemelten fontosnak tartja a diákok egészséges életmódra nevelését, és a rendszeres testmozgáshoz szükséges infrastrukturális háttér, valamint a tárgyi feltételek biztosítását, ezért az elmúlt években saját költségvetéséből további közel 39 millió forintot fordított a sportcsarnok fejlesztésére. A régi, kopott, egyenetlen burkolat helyére új sportburkolatot fektettek le több mint 30 millió forintból. A fenntartó esővíz elvezetését végeztette el, és kicseréltette a radiátorokat is.

Megszépültek a csarnokhoz tartozó kiszolgálóhelyiségek, a női és férfi mosdók, és a zuhanyzók is. Kicserélték a régi vezetékeket, zuhanyzó tálcákat, mosdókagylókat, a vizesblokkok és az öltözők régi ajtóit is. A falak új burkolatot kaptak és a szakemberek új villanybojlert szereltek be.

Simon Zoltán, Kalocsa város alpolgármestere, az iskola egykori tanára, örömét fejezte ki, hogy az eperföldi diákok ilyen szép környezetben kezdhetik meg a tanévet. Vajda Henrietta intézményvezető a tantestület és az iskola diákjai nevében köszönetet mondott a tankerületnek a folyamatos fejlesztésekért, az újabb és újabb beruházásokért.

Az ünnepség a tanulók zenés, négy sportágat érintő sportbemutatójával zárult.

A több mint 60 millió forintos beruházás eredményeként az iskolában tanuló több mint 350 diák sportiskolához méltó, korszerű, 21. századi elvárásoknak megfelelő körülmények között sportolhatnak.


Menü

Navigáció