Közel 140 millió forint értékben a TOP-Plusz pályázat keretében újult meg a dabronci általános iskola.
Az átadási ünnepségen Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy egy iskolafelújítás mindig a jövőnek is szól, hiszen az oktatás és a környezet minősége meghatározó a fiatalok és általuk a közösség számára egyaránt. A jó színvonalú közszolgáltatás teszi élhetővé a települést, és növeli annak megtartó erejét. Az országgyűlési képviselői munkája során ezért helyez nagy hangsúlyt arra – emelte ki a miniszter -, hogy a Magyar Falu Program és az uniós források adta előnyöket minél több település, minél nagyobb mértékben tudja kiaknázni. Büszke a közösen elvégzett munkára, amellyel szépül és épül a település.
Dr. Kozáriné Takács Gabriella iskolaigazgató megköszönte a támogatást, és ismertette a beruházás részleteit. Hőszigetelést és új színt kapott a teljes épület, a padlástér, akadálymentes rámpát a főbejárat, új kazán és fűtési rendszert szolgálja ezentúl a meleget, a tetőre napelemeket telepítettek, kicserélték a főbejárati ajtót.
Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója megemlítette, hogy a beruházás a Klebelsberg Emlékévben valósult meg, ezzel is a XX. század legnagyobb kultuszminiszterének nyomdokaiban járhatnak, akinek a munkássága alatt a legtöbb vidéki népiskola épült. Reményét fejezte ki, hogy a beruházással a téli időszakban komoly megtakarítást érzékelnek majd a rezsiszámlák esetében. Megköszönte a kormány és az országgyűlési képviselő támogatását, a polgármester és az képviselő-testület elszántságát az iskola megújításában.
Simon Lajos polgármester kiemelte az összefogás fontosságát, amely segítségével újulhatott meg az iskola. A siker a kormány, az önkormányzat és a tankerület közös erőfeszítéseinek gyümölcse. A település gondos tulajdonosként eddig és ezután is figyelmet fordít ingatlanjaira, fontos számunkra, hogy milyen körülmények között tanulhatnak gyermekeik. Az iskola felújításával a környék lakóinak is üzentek, hogy a dabronci iskola hosszútávon biztosítja a tanulást a jövő nemzedékének.
Az átadásról készült fotók: